Környezetbarát technológiát tesztel és fejleszt a Duna Autó Zrt.

    Több mint 975 millió forinttal járul hozzá egy környezetbarát közlekedéstechnológiai fejlesztéshez a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) – közölte a pályázatot elnyert konzorciumot képviselő Duna Autó Zrt. az MTI-vel.

    A projekt összköltsége meghaladja a másfél milliárd forintot. A pályázatban a Duna Autó Zrt. konzorciumvezetőként, az Óbudai Egyetem, és a Trigon Electronica Kft. konzorciumi tagként vesz részt – írták.


    A projekt keretében a közlemény szerint sorozatban gyártható, elektromos hajtóegységet fejlesztenek, amely a közlekedési viszonyoktól függően legalább 5-10 százalékkal mérsékeltebb fosszilisenergia-felhasználást tenne lehetővé. Az e-hajtást utólag is be lehetne építeni a járművekbe, amelyek így hibrid hajtási rendszerre állnának át.


    A projekt az új technológián túl a mintadarab létrehozására, a laboratóriumi, valamint a tesztjárműben végzett vizsgálatra és a minősítésre is kiterjed – tették hozzá.


    A pályázók arra számítanak, hogy a fejlesztésük olcsóbb lehet az eddigi megoldásoknál, aminek szerintük jelentőséget ad, hogy az elektromos közlekedést még mindig hátráltatják a magas költségek.


    A cél tehát az, hogy a konzorcium elősegítse az alternatív járművek terjedését, és ezzel együtt az elektromos hajtásoknál alkalmazott akkumulátorméret, -kapacitás, -töltés problémáját is megoldja – olvasható a közleményben.