Jót tett neki, hogy messzire dobták a csempécskéket… Nokia 3

Tudom,hogy nagyon unalmas és elcsépelt szöveg, de nekem tényleg ez jutott eszembe elsőnek,amikor bekapcsoltam a tesztre érkezett Nokia 3 készüléket.
…Mert az tény,hogy a windowsphone-ról viszonylag gyorsan kiderült, hogy legalább akkora zsákutca,mint pl. a blackberry – legalábbis az alkalmazások számát, frissítési gyakoriságát tekintve.

Persze,sokaknak az Androiddal is van baja, ám még mindig sokkal többen vannak olyanok, akik használható és felhasználóbarát rendszernek tartják azt.

Nem volt mit tenni, a Nokia is újratervezett és a windowst a legmesszebb található kukába hajítva, Androidos eszközök építésébe kezdett.

Tavasszal mutatkoztak be az új modellek és visszafogott, a mai kornak megfelelő, elegáns eszközöket tapogathattunk meg a sajtóbemutatón.
Aztán teltek a hetek, hónapok és miután már minden telefonszakértő tesztelte, én is elkértem egy jó kis szigetelésre, hogy a szintén próbára érkezett DJI Osmoval párosítva sétálgassak vele a 25. Sziget fesztiválon.

Amikor kezembe vettem a csomagolásában lapuló Nokia 3-at,akkor egyből meg kellett jegyeznem magamban, hogy már a dobozát is a visszafogott elegancia és praktikusság jellemzi.
A “hármas” Nokia ugyanis nem  kapott feleslegesen túlméretezett gyári csomagolást.

Aztán eljött végre az idő,és amikor hazaértem, ki is emelhettem “pihenőhelyéről” a készüléket.
És, megerősödött bennem, hogy tényleg elegáns, divatos.

Rá is leltem egy ide kapcsolódó videóra…

A Nokia 3 mellett, hogy igen tetszetős, azzal fogott meg már a bekapcsolás előtt, hogy nagyon könnyű.

Amikor először bekapcsoltam a készüléket, azonnal magával ragadott a kijelző felbontása, illetve betekintési szögének “nagysága”. Azonnal feltűnt, hogy akkor is igen jól olvashatóak  a képernyőn megjelenített karakterek,ha nem éppen pontosan szemből nézzük a készüléket.
És igen, képernyő! Mert a felbontása, színmélysége,fényereje sokkal több, mint egy átlagos kijelzőé.
Arról nem is beszélve, hogy például a DJI Osmoval történt forgatások alatt a Nokia 3-as volt a kontrollmonitor…

Arról viszont sokkal inkább beszélhetünk, hogy a telefon kameráival (specifikációk lentebb) is csodálatos fotókat, videókat rögzíthet a felhasználó.
És bizony, a tökéletes felvételek elkészítéséhez elengedhetetlen egy tökéletes képernyő is – aminek segítségével komponálhatunk, illetve minden beállítást az  adott szituációhoz “csiszolhatunk”.

A képernyő nézegetése, nyomogatása (Ja, nagyon pontosan reagál az ujjaink mozdulataira!) mellett azért telefonálni is szoktunk egy-egy készülékkel…
A Nokia  3-assal kapcsolatban én azt tapasztaltam a Szigeten, hogy akár nagyobb zajban (Nem közvetlenül a színpadok hangfalai közelében, de akár az esti hangzavarban!) is tudunk beszélgetést folytatni és amellett, hogy bennünket is ért a másik  fél, mi is hallhatjuk, amit mond.

Ragozhatnám, fényezhetném még a készüléket – hisz’ joggal megérdemelné -, ám úgy gondolom, a személyes próba alapján ezeket kellett kiemelnem.
A Nokia 3-ról pedig a modell hivatalos honlapján további részleteket olvashattok.

Specifikációk:

RENDSZER

Operációs rendszer Android
Processzor típusa MTK 6737
Processzor sebessége 1,25 GHz
Processzor magok száma 4
Belső tárhely (a felhasználható tárhely ennél kevesebb) 16 GB
Maximális bővíthetőség 128 GB

ÁLTALÁNOS

Méret 143,4 x 71,4 x 8,48 mm
Tömeg 155 g
Akkumulátor kapacitása 2630 mAh
SIM-kártya típusa nano
Kártyafüggetlen igen

KIJELZŐ

Típus LCD HD TFT
Érintőképernyő típusa kapacitív
Méret 5″
Felbontás 1280 x 720 px

ADATKAPCSOLAT

4G/LTE 150/50 Mbps
3G igen
Támogatott frekvenciák 800, 900, 1800, 1900 MHz
Wi-Fi van

KAPCSOLAT

Bluetooth 4.2
USB Micro USB

MULTIMÉDIA

Rádió FM-rádió
Zenelejátszó van

HÁTOLDALI KAMERA

Fotó felbontása 8 MP
Vaku van
Videofelvétel felbontása FullHD (1920 x 1080 px)

ELŐLAPI KAMERA

Fotó felbontása 8 MP

NAVIGÁCIÓ

GPS vevő típusa GPS/AGPS