Jók a tesztelt vérplazmakezelés tapasztalatai

    A súlyos betegeknél jók a vérplazmakezelés tapasztalatai – jelentette ki a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója szombaton a közmédiának nyilatkozva.

    Vályi-Nagy István kiemelte: a vérplazma kezelés egy elsősorban súlyos betegeknél alkalmazott passzív immunizálás, amelynek lényege a koronavírus elleni immunválasz átadása olyan betegeknek, akiknél ez hiányzik.


    Közölte: a vérplazmakezelés sok súlyos betegnél meggátolja az állapotromlást és azt, hogy a betegek intenzív osztályra kerüljenek. Emellett az intenzív osztályon, ahol nem csak vérplazmát, hanem más gyógyszereket is adnak, szintén jónak bizonyult ez a terápia – tette hozzá.


    A főigazgató hangsúlyozta: a vérplazma hivatalos, garantáltan vírus- és káros mellékhatásoktól mentes vérkészítmény, Magyarországon csak az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) állíthatja elő, a gyűjtést is az OVSZ koordinálja.


    A betegek két vagy három részletben, egyszerre két-háromszáz milliliterenként kapják meg intravénásan, egymást követő napokon – tette hozzá.


    A vérplazma donorokat szigorúan szűrik, a koronavírus-fertőzésen átesettek közül csak azoké alkalmas a terápiára, akiknek megfelelő az ellenanyag szintjük, általában akiknél súlyosabb volt a betegség – mondta.


    Vályi-Nagy István szerint a koronavírus-fertőzés a legtöbb embernél tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel játszódik le, azonban a citokin vihar kialakulásakor súlyos gyulladásos állapot léphet fel, amikor nem csak a tüdő, hanem a többi szerv is károsodik. Ilyenkor az antivirális kezelés helyett a gyulladásellenes terápia lép az első helyre – mondta.


    A koronavírus-fertőzöttek kezelésében használt gyógyszerekről elmondta: a favipiravir a betegség korai szakában hatásos, míg a remdesivir intravénás gyógyszer, amit a súlyos állapotú betegek kapnak. Ezek előállítása Magyarországon is megkezdődött, klinikai vizsgálatban tesztelik a hatásukat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy lerövidítik a kórházban töltött időt. Mindkét gyógyszer bőségesen rendelkezésre áll – emelte ki.


    A főigazgató beszámolt arról, hogy a kórházban két hullám közt rengeteg felszerelést, védőeszközt, illetve gyógyszert rendeltek be, így felkészültek a második hullámra, melyben több beteg van, mint tavasszal. A Dél-pesti Centrumkórház fekvőbeteg-osztálya folyamatosan 80-90 százalékos telítettséggel működik, és az intenzív osztályon is 70-80 százalék a telítettség – mondta.