Interkontinentális ballisztikus rakétát tesztelt a kínai hadsereg
A kínai Népi Felszabadító Hadsereg szerdán sikeres tesztindítást hajtott végre egy interkontinentális ballisztikus rakétával, mely a várakozásnak megfelelő tengeri területre esett – közölte a kínai védelmi minisztérium.
A kínai hadsereg rakétahadtestje helyi idő szerint reggel 8 óra 44 perckor indította a rakétát a Csendes-óceán felé. A közlemény szerint a tesztkilövés az éves kiképzési tervük rutinszerű intézkedése, mely összhangban áll a nemzetközi joggal és gyakorlattal – fogalmaztak.
“A rakétakísérlet nem irányult egyetlen ország vagy konkrét célpont ellen sem. A kilövés célja a fegyverek teljesítményének és a katonai kiképzésnek tesztelése volt” – tette hozzá Csang Hsziao-kang, a védelmi minisztérium szóvivője.
A kínai állami média jelentésében közölte, hogy Kína előzetesen tájékoztatta az érintett országokat a kilövésről, de nem részletezték sem a rakéta útvonalát, sem azt, hogy a Csendes-óceán nyílt tengerein pontosan hova érkezett a rakéta.
A kínai média jelentése szerint “a kilövés hatékonyan tesztelte a fegyverek és felszerelések teljesítményét, valamint a csapatok kiképzési szintjét, melyek elérték a kitűzött célokat”.
Szakértők szerint Kína ritkán lő ki nyilvános bejelentéssel nagy hatótávolságú rakétákat a tengerbe, ehelyett általában elszigetelt tartományokban teszteli őket. Peking elmondása szerint továbbra is fenntartja tilalmát, mely szerint elsőként nem veti be nukleáris fegyvereit.