Íme a bizonyíték, hogy lehet jó CVT-t csinálni

Honda Civic

Kinek mi jut az eszébe ennek a névnek a hallatán? Azt gondolom, hogy mindenkinek csak pozitívum. Nekem például Ayrton Senna, Mclaren Hondával elért sikerei. Nem most volt. Vagy az NSX. Az sem most volt, Vagy a CRX, netán az Integra. Az sem most volt. Lehet, hogy öregszem és a múltban élek, hiszen itt az új NSX is, volt azóta is egy pár Type-R modell, de nekem a mai Honda már nem a régi. Meglátjuk, hogy az új Civic megváltoztatja e a véleményem.

Kívülről az autó az én szememnek nem szép. Vannak jó szögei és már-már dögösnek is mondható fotókat is lehet róla csinálni, de egy lépést oldalra lépve, már más arányai tűnnek fel az autónak. Az egész egy kicsit olyan, mintha egy A7 beszorult volna a szülőcsatornába. Az orra lóg, mint egy bánatos rinocérosznak, de a hátsó traktus lejtése (4 ajtós létére), szinte sportossá teszi.

Ez a sportosság vs. elegancia kérdés az egész autóra rányomja a bélyegét. Mintha nem tudná eldönteni, hogy a túraautós sikereket erőszakoljuk e bele a Civicbe, vagy a prémium márkának szánt Acura kényelmét kell megvalósítani benne. A legszembetűnőbb bizonyíték erre, hogy a vajbőr első ülésekbe karbon mintájú szövetbetétet varrtak be. A 180 lóerős, 1.5 turbós motorhoz, CVT váltót tettek. Mi jöhet ki ebből? Meglepő, de az egyik legjobb autó, amit eddig próbáltam.

Szinte siklik az úton. Nincs rá jobb kifejezés. Csodásan kanyarodik, élmény irányítani a pontos és kellemes rásegítéssel működő kormányműjével. Csendes futóműve olyan biztonsággal tartja ez íveket, mintha a fizika nem is létezne, mindamellett, hogy nem éreztem keménynek egy percig sem, semmilyen helyzetben. Kátyú, útborda? Mintha nem is létezne. A motor nagyszerű társ nagyapának is és a tinédzser unokának is. Normál üzemmódban hangtalanul, finoman gyorsít, észrevehetetlenül vált, sport módba váltva, pedig hot-hatch-é válik és a kormány mögötti váltókarokat használva egyből pályaversenyzőnek képzelhetjük magunkat.

Ha már a váltót említettem, akkor azt kell, hogy mondjam, lehet jó CVT-t csinálni. Ez a konstrukció teljesen elmossa a határokat a normál automata és a más márkáknál használt CVT- között. Nem ordít az autó, mint egy felsebzett vad, ha gyorsításra ösztönözzük. Ez a CVT, nem az a CVT. Ezt megvettem.

Belül is minden csendes. Jó minőségű anyagok, kiváló összeszerelési minőség jellemzi. A design olyan, amilyen. Nekem nem jön be, de az ergonómia csillagos ötös. Hosszú távon is kényelmes, minden kapcsoló a helyén van és egyértelmű a működése. A vezetési asszisztensek finoman működnek. Szolidan pofozgat a sávtartó, halkan figyelmeztet a holttér figyelő. Minden olyan nyugodt, pihentető. Hátul a fejtér nem túl nagy, de a hétköznapi igényeket maximálisan kielégíti. A csomagtér nagy, és a háttámlák ledönthetők. Egy komplett versenykerékpár simán befért. Talán ha a hátsó szélvédő is felnyílna a csomagtartóval, akkor lehetne még jobb a pakolhatóság, de így sem érheti kifogás a rendelkezésre álló teret.

A tesztelt Executive felszereltséggel, valamivel 9 millió forint felé kúszik az ára az ezzel a motorral és váltóval szerelt Civicnek. Ez bizony nem kevés pénz. Nyújt is érte sok mindent annak, aki ezeket értékelni tudja. Úgy láttam, hogy számos ilyen vevő van, hiszen a teszt alatt rengeteg ilyen autót láttam szembe jönni az úton. Ők a hondások. Ők tudják a tutit.