Húsz éves lett a Volvo törésteszt laboratóriuma

Átlagosan minden nap összetörnek egy vadonatúj Volvót. A központ kulcsszerepet játszott abban, hogy a Volvo Cars a mai napig megőrizze pozícióját, mint a globális autóipar első számú biztonsági szakértője.

A Volvo Cars Biztonsági Központ törésteszt-laboratórium idén ünnepli huszadik évfordulóját. Amikor XVI. Károly Gusztáv svéd király 2000-ben megnyitotta a központot, az a világ egyik legfejlettebb törésteszt-laboratóriumának számított, és sok szempontból még ma is annak tekinthető.

A központ lehetővé teszi, hogy a Volvo Cars mérnökei folyamatosan kiterjesszék a biztonság határait, és valós közlekedési balesetek tapasztalataiból tanuljanak, közelebb kerülve a vállalat azon célkitűzéséhez, hogy a jövőben senki ne szenvedjen súlyos vagy halálos sérülést új Volvo gépkocsiban.

„A biztonsági iránti elhivatottságunk többről szól, mint hogy megfeleljünk törésteszteken, vagy elérjünk bizonyos minősítéseket.” – mondta Thomas Broberg, a Volvo Cars egyik vezető járműbiztonsági mérnöke, aki immár két évtizede dolgozik a vállalatnál.

„Arra törekszünk, hogy kiderítsük, hogyan és miért következnek be a balesetek és az azokból fakadó sérülések, és hogy ezen ismeretek birtokában kifejlesszük a megelőzésükre szolgáló technológiákat. Bízunk benne, hogy úttörő munkásságunk nyomán mások is csatlakoznak azon célkitűzésünket, hogy világszerte csökkentsük a halálos kimenetelű közlekedési balesetek számát.”

A Volvo Cars Biztonsági Központ olyan multifunkciós törésteszt-laboratórium, amelyben a Volvo Cars járműbiztonsági mérnökei számtalan forgalmi helyzetet és balesetet reprodukálhatnak, és olyan teszteket végezhetnek, amelyek messze meghaladják a törvényi előírásokat.

A laboratóriumban egy 108 és egy 154 méteres tesztpálya található. A rövidebbik mozgatható, és 0-90 fokos tartományba állítható, így a töréstesztek a legváltozatosabb szögekben és sebességeknél végezhetők el – akár két mozgó jármű között is. A törésteszten részt vevő járművek akár 120 km/óra sebességgel ütköztethetők. 
A létesítményben szabad téren végezhetők borulásos vagy útelhagyásos vizsgálatok – utóbbi esetben a járművet nagy sebességgel egy árokba lökik. A Volvo Cars központja rendszeresen biztosít lehetőséget a mentőszolgálatok számára, hogy tökéletesítsék szakértelmüket – mint például idén ősszel, amikor 30 méteres magasságból [DJ(1] ejtettek le új Volvo gépkocsikat, ezzel szimulálva a szélsőségesen súlyos balesetekben előforduló mértékű roncsolódást.

A központ fő épületében hatalmas akadály szolgál a különböző frontális, ráfutásos és oldalirányú ütközéseket szimuláló tesztek elvégzésére. Habár az akadály elképesztő 850 tonnát nyom, légpárnák segítségével szükség esetén áthelyezhető.

Ezen kívül további mintegy két tucat fix vagy mozgatható akadályt vehetnek igénybe a különböző töréstesztek elvégzésére, beleértve azt a jávorszarvast mintázó akadályt, amellyel a hatalmas állattal való találkozás reprodukálható.

A töréstesztek során az autókat, a törésteszt-bábukat és az akadályokat egyaránt olyan szenzorokkal szerelik fel, amelyekkel a Volvo Cars mérnökei részletekbe menően dokumentálhatják az eseménysorozatot. A teszteket tucatnyi ultra nagy felbontású kamera is figyeli, minden lehetséges szögből rögzítve a vizsgálatot. 
Mire egy autó eljut a tényleges töréstesztig, több ezer számítógépes törésteszt-szimulációt végeznek el rajta a mérnökök. Az ezek során nyert adatok alapján a Volvo mérnökei még biztonságosabb autókat tervezhetnek.

A vállalat elektromos átállásával párhuzamosan a biztonsági központot az elmúlt évek során felkészítették és felszerelték az elektromos járművek töréstesztjeinek biztonságos elvégzését lehetővé tevő berendezésekkel.

„A Volvo Cars Biztonsági Központban minden elképzelhető baleseti helyzetet képesek vagyunk reprodukálni, majd részletekbe menően kielemezni.” – tette hozzá Thomas Broberg. „Rendkívül inspiráló számomra a tudat, hogy minden, teszteléssel és elemzéssel töltött óra közelebb visz bennünket azon célkitűzésünk megvalósításához, hogy nullára csökkentsük az új Volvo gépkocsiban súlyos vagy halálos balesetet szenvedő utasok számát.”