Hidrogénhajtású versenymotor fejlesztésébe és tesztelésébe fogott a Toyota

A Toyota bejelentette, hogy a karbonsemleges mobilitás felé vezető út fontos lépéseként hidrogénhajtású versenymotor fejlesztésébe és tesztelésébe fogott. A lépés azért fontos, mert közismert, hogy a motorsport az autóipari fejlesztések katalizátoraként szolgál, a versenykörülmények ugyanis megteremtik a legújabb technológiák extrém igénybevétel során történő tesztelésének lehetőségét.

A Mirai elnevezésű személyautó mellett immár hidrogén üzemanyagcellás elektromos kisteherautót, kamiont, buszt, targoncát, hajót, vonatot és mobil áramfejlesztő állomás is jegyző Toyota a melléktermékként tiszta vizet kibocsátó hidrogénhajtás abszolút vezető fejlesztője. A világ vezető autógyártóit és energetikai szolgálgatóit tömörítő Hidrogén Tanács alapító tagjaként a japán autógyártó elkötelezetten dolgozik a technológia mind szélesebb körű elterjesztésén, ezért egy éve mintegy 5700 a technológiával kapcsolatos szabadalmat osztott meg ingyenesen a versenytársaival. Magyarországon egyébiránt néhány napja kapott zöld rendszámot az első Mirai személyautó az ország első, egyelőre nem közforgalmú hidrogén töltőállomásának átadását követően, így immáron hazánkban is megkezdődhet az abszolút zöld technológiával kapcsolatos tapasztalatszerzés.

Az Toyota most bejelentett hidrogén versenymotorjának első prototípusa már menetkész, és a Toyota Corolla Sport versenyváltozatában debütál az ORC ROOKIE Racing csapatában. A különleges, hidrogénmotoros Corolla Sport első versenye a Super Taikyu Sorozat 2021-es kupájában megrendezendő 24 órás NAPAC Fuji Super TEC futam lesz május 21-23. között.

A hidrogénüzemű motor teherbírásának és képességeinek valós versenykörülmények közötti tesztelésével a Toyota a hidrogénalapú mobilitás megteremtésének újabb fontos állomásához érkezik. A prototípus ugyan hidrogénhajtású, de nem üzemanyagcellás, azaz nem a hidrogén és az oxigén kémiai reakciójában felszabaduló elektromosság mozgatja, hanem hagyományos, belsőégésű szerkezetű: a hidrogén egy módosított felépítésű benzinmotorban elégve termel mozgási energiát. A hidrogén tiszta égésének eredményeként a kipufogógáznak lényegében nincs széndioxid-tartalma. A hidrogénmotorokban gyorsabb az égés lefutása, mint a hagyományos benzinesekben, így ezeknek az erőforrásoknak különösen éles a gázreakciója. A tiszta égés miatt kifejezetten környezetbarát technológia lényegében mindent megőriz a vezetés hagyományos élményéből és élvezetéből.

A Toyota neve régen összeforrt az élenjáró hajtástechnológiákkal és a folyamatos fejlesztéssel, és köztudott, hogy sorozatgyártású modelljeinek technológiáit a márka immár hagyományosan a versenysportban csiszolja tökéletesre. Kiváló példa erre a múlt év szeptemberében bemutatott GR Yaris is. A hidrogénhajtással kapcsolatos biztonsági kérdésekben a Toyota mérnökgárdája az üzemanyagcellás elektromos hajtású Mirai modellel szerzett tapasztalatokra támaszkodik. A ma bemutatott versenyautó hajtásához használatos hidrogén a Fukusimai Hidrogénkutató Telepről, Namie városából, Fukusima prefektúrából érkezik majd. A hidrogén infrastruktúra és hidrogénhasználat népszerűsítésével párhuzamosan a Toyota és partnerei komoly részt vállalnak a Tohoku régió gazdasági megújításában és fellendítésében. A karbonsemlegesség felé vezető úton a Toyota eltökélt a hidrogénhasználat népszerűsítésében, elsősorban üzemanyagcellás hajtású, elektromos járművei által. Ugyanakkor a márka a hagyományos műszaki alapokra épülő hidrogénmotoroknak is szerepet szán a hidrogénalapú társadalom fejlesztésében és kiépítésében.

Műszaki adatok

Hengerűrtartalom1618 cm3
FelépítésSoros háromhengeres, turbóval és közteshűtővel
ÜzemanyagNagy nyomású hidrogén

Korábban: