Friss jogosítvánnyal rendelkező fiatal sofőrök közlekedési tudását tesztelték

A Best Young Driver versenyt legelőször a szlovén klub (AMZS) rendezte meg országos szinten 2017-ben, majd őt gyorsan követte az bolgár (UAB) és a lengyel (PZM) klub 2018-ban a saját országos versenyeikkel. Az első nemzetközi döntő 2019-ben került megrendezésre az FIA közreműködésével Szlovéniában az országos versenyek győztetéseinek részvételével „International Best Young Driver Contest” néven. Azóta minden évben megrendezésre került a nemzetközi verseny.

A Magyar Autóklub idén először csatlakozott a kezdeményezéshez.

A verseny két szakaszból áll. Először az autóklubok szervezik meg országos megmérettetésüket, amely egy online tesztből és a személyes gyakorlati döntőből áll. Idén az Autóklub felhívására az online tesztet 1543-an töltötték ki sikeresen, közülük a legjobb 10 női és 10 férfi versenyző került a gyakorlati döntőbe.

A verseny gyakorlati döntőjét 2022. augusztus 27-én rendezték a Magyar Autóklub Közlekedésbiztonsági és Oktatási Parkjában.

A döntőben a fiatal sofőrök az elektromos autózásra való felkészülés jegyében egy Ford Mustang Mach-E volánja mögött olyan gyakorlati feladat során mutatták be tudásukat, mint a szlalom előre- és hátramenetben lesötétített hátsó szélvédővel, de szlalomoztak az autó tetején elhelyezett tartóban lévő labdával, csakúgy, mint a vezetéstechnikai pályán csúszós útfelületen is. 

A Magyar Autóklub kollégái építettek egy szűk garázst is, ahol meg kellett fordulni, majd kihajtva egy célpontra kormányozni az autót, A versenyzőknek manuális váltós autókon, Ford Puma modellek kormánya mögött kellett helytállni a rántópadon is, aminek hatására az autó hátulja megcsúszik és innen kellett visszahozni azt, de nem maradhatott ki egy kerékcsere, és egy hólánc felszerelése sem. 

A gyakorlati döntőn a legjobb egyéni teljesítményt nyújtó hölgy és úr Mészáros Lili és Rédly Barnabás kvalifikálta magát a nemzetközi versenyre.

A nemzetközi versenyt 2022. október 8-9 között rendezik Madridban, ahol a Magyar Autóklubot, így Magyarországot is, ők ketten fogják képviselni.

Mellbevágó statisztikák bizonyítják, hogy a 18-26 éves korosztály körében Európa szerte vezető halálok a közlekedési baleset. Ez a korosztály akár háromszor akkora eséllyel veszíti életét a közutakon, mint a nagyobb vezetési rutinnal rendelkező idősebb generáció tagjai*. Ezért is támogatjuk a nagy sikerű Ford Driving Skills for Life CSR-programunk mellett idén a Magyar Autóklub Best Young Driver programját is. A Ford DSFL vezetéstechnikai tréningjein a vezetés közben adódó vészhelyzetekre próbáljuk felkészíteni a fiatalokat, hiszen a jogosítvány megszerzése csak egy dolog, a járművezetői rutin elsajátítása viszont hosszútávú folyamat.

Ebben segít a Magyar Autóklub Best Young Driver versenysorozata is, ahol a versenyzők nem csak elméleti, hanem gyakorlati tudásukról is számot adhattak. Érdekes, kreatív és mindenekelőtt hatékony programnak lehettek részesei a hétvégén a döntősök, gratulálunk a győzteseknek, akiket szeretettel várunk a döntő előtt az idei DSFL gyakorlati tréninünkre” – mondta Györke Orsolya, a Ford Driving Skills for Life magyarországi menedzsere.

A világ 43 országában sikeresen működő Ford Driving Skills for Life elnevezésű ingyenes tréning sorozatot immár 6. alkalommal rendezik meg idén Budapesten. A Ford DSFL-hétvégén a fiatalok az autókezelési ismeretek mellett megtanulják az olyan közlekedési veszélyek kezelését, mint például a vészfékezés akadálykikerüléssel, a jégen megcsúszó, alul kormányzott jármű kezelése, illetve a zavaró tényezők felismerését és kiküszöbölését is.

A Ford társadalmi szerepvállalási programjának célja, hogy segítse a 18-26 év közötti friss jogosítvánnyal rendelkező fiatalokat a vezetési gyakorlat megszerzésében, hogy elkerülhessék az autóbaleseteket. Ebben az évben is 300 fiatalt várnak a szervezők október első hétvégéjén.

A Magyar Autóklub, a Ford Magyarország és a verseny közreműködő partnerei remélik, hogy a Best Young Driver versenyben minél több magyar fiatal vesz majd részt, hiszen a közutak biztonsága mindannyiunk érdeke és a rutin megszerzése, illetve megtartása életeket menthet.