Fehéret? Feketét? Sárgát?

…Lehetne a folytatásban, hogy “meg ne fogd a tehén farkát!
Csakhogy, Móricz Zsigmond “A török és a tehenek” című versében tarka szerepel a sárga helyett.

Ráadásul a Teszt a lelke mindennek karácsonykor sem bonyolódik verselemzésbe.  😉
Sokkal inkább folytatjuk a mára már igen közkedvelté vált órasorozatunkat.  🙂

Oké, de mit akart a költő? –  kérdezhetjük a cím láttán.

Nos, ezúttal a Casio G-Shok órák közül a GA 100-as sorozat három darabja kerül bemutatásra.

Mi az, hogy három, és miért pont annyi? – Kérdezi az olvasó, teljesen jogosan.

No, itt egy kicsit el kell időznünk…
Azt tapasztalhatták, láthatták már az elmúlt hetekben, hónapokban a Teszt a lelke mindennek követői, hogy viszonylag sok óra jut el szerkesztőségünkbe tesztelésre.
A szerző  ismerői azt is láthatják rendszeresen a privát facebook, vagy instagram oldalán, hogy nincs olyan hét, hogy ne posztolna valamilyen Casio óráról…

A történet néhány évvel ezelőtt kezdődött egy GA 110GB-1A modellel, amit egy sajtóeseményen kapott ajándékba az órabloggervloggertróger.
(Az óra ugyan, azóta el lett ajándékozva, de nem kell aggódni, hamarosan írunk még arról a szériáról is – elvégre a G-Shock egyik legnépszerűbb darabjairól van/lesz szó.) 
Szóval, a kezdeti G-Shock lépést a folytatásban számtalan teszt/próba és nem egy nyereményjáték követte.
Az évek alatt aztán gyarapodott a “zsurnaliszta” – vagy inkább firkász személyes óratára is néhány darabbal.

Az elsők között találtak egymásra a GA 100A-9A, majd több mint egy évvel később a GA 100B-7A időmérővel…

Ezzel a sárga és a fehér ki is lett pipálva…

…A feketével kapcsolatban azonban egy csavar jött a történetbe.

A fekete tokozású GA 100BW-1A modell ugyanis nem a firkászé lett!
Annak ellenére sem, hogy miközben ezek a sorok születnek a klaviatúrán, egyből két darab is “itt figyel” a szerző mellett az asztalon…
Ez a két óra (Mert vett a modellből kettőt is az ünnepek előtt…) azonban karácsonyi ajándék lett.
Mert az “órabloggert” elkapta a gépszíj és úgy gondolta, a G-Shock  órákat nem  elég saját magának szeretni, a G-Shock érzést a család két fiatalabb tagjának is át kell adnia – feketén, fehéren…

G-Shock érzés?

IGEN!
Észrevettétek már, hogy például a motorosok, kamionosok,buszosok,vagy épp a közösségi közlekedésben résztvevő sofőrök integetnek/jeleznek egymásnak, amikor elhaladnak egymás mellett az utakon?
Azt  nem állítanám, hogy valami  hasonlóról kell beszélnünk a G-Shock tulajdonosok körében, azt azonban bátran kijelenthetem, hogy ezek az emberek  észreveszik a hasonló órákat a másik emberen.
Tapasztalatom szerint nem egyszer meg is szólítják a másikat, hogy megtudják, pontosan milyen órát hord a “másik G-s”.

Pontosan milyen órát?  😮
Ez miért kérdés, ha a G-Shock-ról beszélünk? – Kérdezhetik  ismét joggal

Hát, kedves Olvasó!
Erre csak annyit tudok mondani, hogy alaposan tanulmányozd  át az  EZEN A LINKEN ELÉRHETŐ honlapot és nézd meg, milyen sok színről, mennyi-mennyi  típusról  beszélhetünk egy-egy “Dzsí” kapcsán!

Na,  jó, de most már térjünk át a GA 100-asokra kicsit részletesebben is.

Az óra tokozása a G-kre jellemző, ütésálló kialakítású.
A nyomást 20 BAR-ig garantáltan bírja a kvarc szerkezet, ami  analóg és digitális kijelzőkön keresztül jeleníti meg az információkat.

Paraméterek:

  • Tok formája:  Kerek tok
  • Műanyag tokozás:  Az óra tokja könnyű, de tartós műanyagból készül.
  • Fokozottan ütés- és rezgésálló tokozás:  Az óra tokjába egy alphaGEL nevezetű szilikonpárna van beépítve, amely kimagaslóan nagy ütés- és rezgésállóságot biztosít.
  • Mágnesesség álló tok:   A tok speciális kialakítása révén az óra szerkezete védett a kívülről érkező erős mágnesességtől is.
  • Vízállóság:  20 BAR – 200 méter.
    Az óra 20 BAR nyomásig ellenáll a víz nyomásának. Úszni, fürdeni nyugodtan lehet az órában, sőt vizisportokhoz is használható. Megfelel az ISO2281 szabványban leírtaknak.
  • Tok színe:   Fehér, fekete, sárga, …   😉
  • Edzett kristályüveg:  A keményített, edzett kristályüveg kevésbé karcolódik.
  • Műanyag szíj:  Az óraszíj tartós, vízálló műanyagból készül.
  • Szíj színe:  Fehér, fekete, sárga, … 😉
  • Szerkezet:  Kvarc
  • Kijelző:  Ana-digi
  • Automatikus LED-LIGHT számlapvilágítás:  A könnyebb leolvashatóság megsegítésére az AUTO-LED funkció automatikusan megvilágítja a számlapot, ahogy órát maga felé fordítja
  • Teljesen automatikus naptár:  Az óra a napot automatikusan a hónapoknak, éveknek esetlegesen a szökőéveknek is megfelelően lépteti.
  • Nap neve jelzése:  A kijelzőn megjelenik a nap angol nyelvű rövidítése. (MON-hétfő, TUE-kedd, WED-szerda, THU-csütörtök, FRI-péntek, SAT-szombat, SUN-vasárnap)
  • Világidő:  Az óra kijelzi a világ nagyobb városainak, speciális területeinek pontos idejét.  Városkód alapján az óra automatikusan meghatározza az ottani zónaidőt.
  • 5 egymástól független napi ébresztés ismétléssel:  Az órába 5 egymástól független ébresztési időpontot állíthat be. Az óra minden nap, az ébresztési időpont elérésekor, majd utána többszöri ismétléssel jelez.
  • Szundi funkció:  Minden alkalommal, amikor leállítja az ébresztést, az pár perc múlva elölről kezdődik.
  • 1/1000 stopper 1 részidővel: A mérési egység 1/1000 másodperc, a maximális mérési idő 100 óra
  • Ismétlődő visszaszámlálás:  Maximum 24 óra visszaszámlálandó időtartam. A nulla elérésekor az óra hanggal jelez. A mérési idő vége után a visszaszámlálás újraindul.
  • TachyMeter:  Az átlagsebesség skála segítségével könnyedén meghatározható az átlagos sebesség.
  • Pontosság:  Az óra megengedett eltérése normál hőmérsékleten kevesebb mint +/- 15 másodperc havonta.
  • Méretek:  55.0mm x 51.2mm x 16.9mm (magasság x szélesség xvastagság)
  • Súly:  72 gramm
  • Várható elem élettartam:  2 év
  • Garancia:  2 év

Ezután a felsorolás után tényleg nem marad más hátra, mint eldönteni, hogy fehéret, feketét, vagy sárgát!  😀

Vagy esetleg, valami mást? Mert ugye ezzel az eddig olvasott szösszenettel tulajdonképpen valamennyi GA 100-ast megismerhettétek.
Elvégre tényleg “csak” a különböző színekben (tok,szíj, mutató, óralap, kvarc. …) térnek el egymástól..

Te, melyiket hordod, illetve választanád?

 

 

Ragyogás – Nemcsak a “karifa” alatt/előtt