Facelift után is ötcsillagos a Golf

Az Euro NCAP a napokban közzétette tíz új autó friss biztonsági tesztjét, és ezek közül nyolc lett ötcsillagos. Csupán két modellnek kellett megelégednie 4 csillaggal: a Citroën C5 X mellett a Renault által a kínai Jiangling Motors csoporttal közösen kifejlesztett Mobilize Limo nem érte el a legjobb eredményt.

Ezúttal ejtsünk szót a felfrissített, nyolcadik generációs Golfról.

A megújult VW Golf 8 öt csillagot kapott. A Golf 8-at először 2019-ben tesztelte az Euro NCAP, de a modellt nemrég ellátták egyebek között az első ülések közé fújódó középlégzsákkal, új övfeszítőkkel és fáradtságérzékelő rendszerrel, amelyek ismét öt csillaghoz juttatták a Volkswagen ikonját.

Noha a korábbi minősítés még három évig érvényes maradt volna, a Volkswagen úgy döntött, hogy – a jelenleg hatályos, jóval szigorúbb követelmények szerinti vizsgálatoknak alávetve – biztonságtechnikailag is a legkorszerűbb műszaki színvonalra frissíti sikermodelljét. Az összesen huszonegy teszt közül tizennégyet már új formában hajtottak végre az átdolgozott vizsgálati eljárásban – mégpedig nagy sikerrel.

Az Euro NCAP főtitkára, Michiel van Ratingen szerint „Nagy nyomás nehezedik az autógyártókra, hogy meghosszabbítsák járműveik élettartamát, különösen a belsőégésű motoros autókét, amelyeket hamarosan teljesen elektromos modellek váltanak fel. A legtöbb járműgyártó ezért hajlamos kihagyni a folyamatos biztonsági fejlesztést, néhányan pedig még a biztonsági csökkentéseket is fontolgathatják az árverseny miatt. Ezért nagyszerű látni, hogy a Volkswagen folyamatosan javítja a Golf biztonságát, hogy lépést tartson a legújabb fejlesztésekkel és a versenytársakkal.”

Az első ülések – a szériafelszereltséghez tartozó – medence-övfeszítője tovább növeli a biztonságot. A „felnőtt-utasvédelem” („Protection of Adult Occupants”) kategóriában a megszerezhető pontok 88 százalékával kiváló eredményt ért el a kompakt sikermodell, míg a „gyermek-utasvédelem” („Protection of Children”) terén 87 százalékot produkált. Utóbbi értékelése három fontos szemponton alapul: a többek között a gyermekbiztonsági rendszerek által például frontális vagy oldalirányú ütközéskor nyújtott védelem mellett a különböző méretű gyermekülések biztonságos rögzítési lehetőségei, valamint a gyerekek szállításához kínált járműfelszereltség is középpontba került.

A „vezetői segédrendszerek” („Assist Systems”) kategóriában a Golf az elérhető pontszám 79 százalékával bizonyult meggyőzőnek, ahol többek között az automatizált vészfékrendszer (AEB) teljesített különösen jól a más járművekre adott reakciók tesztjein. Ugyancsak kedvezően alakította az eredményt az egyaránt az alapfelszereltséget bővítő vezetőfigyelmeztető-rendszer (Driver Alert) és a bekanyarodás-asszisztens.

Az egyes modellek utasvédelmén túl az Euro NCAP azt is vizsgálja, hogy gázolásveszélynél milyen hatékonyan védik az automatikus vészfékrendszerek a közlekedés különösen veszélyeztetett résztvevőit (gyalogosokat és kerékpárosokat). Ebben a kategóriában 74 százalékos eredményt ért el a Front Assist vészfékasszisztenssel már alapfelszerelésként ellátott Golf.

dasblog.hu