Egy napot sem bírtak az utasforgalmi tesztből a tram-train szerelvények

Az 50 ezer kilométeres tartampróba sikeres teljesítése után a tram-train az előírt vizsgálatokat, típusteszteket követően november 29-én megkezdte utasforgalmi próbaüzemben az ingyenesen igénybe vehető menetrendszerinti közlekedését.

Jelenleg 80 km/h-ás sebességet engedélyezett a hatóság az utasforgalmi próbaüzem alatt, amely során a jármű gyártója minden az utasforgalomból, a pálya adottságaiból és egyéb összetevőkből fellépő hatást vizsgál és a jármű megfelelő beállításával kezel, hogy a szerelvények a legkomfortosabb utazást tudják biztosítani az utazóközönségnek. A hatóság által előírt utasforgalmi próbaüzem ideje alatt előfordulhatnak, akadhatnak még kisebb-nagyobb meghibásodások, technikai-műszaki problémák. Amennyiben a járművek utóhangolása bármilyen tekintetben szükségessé válik, azt a gyártó Stadler magyarországi mérnökcsapata az érvényes szerződés keretében haladéktalanul, a nap 24 órájában elvégzi. Tegnapi nap során az egyik járművet soron kívüli karbantartásra a karbantartó telephelyre szállította a gyártó.  A Stadler tájékoztatása alapján a járművet ma késő délután visszaadják a MÁV-START-nak, így legkésőbb a holnapi napon újból három tram-train fog közlekedni a vonalon.

Utasforgalmi próbaüzembe csak és kizárólag olyan járművek kerülhetnek, amelyek biztonságosak és a szükséges hatósági engedéllyel rendelkeznek. Az utasforgalmi próbaüzem alatt, illetve ezt követően fogják a járművek elérni a tervezett maximális sebességet, majd a menetrend véglegesítésével a tervezett járatsűrűséget. A tervek szerint a szerelvények március közepétől a végleges menetrend és menetidő szerint közlekednek.

Tegnap utazhattak rajta először, ma már a hétből csak két tram-train működött ma reggel, és abból az egyik jármű csak dízel üzemre volt képes – erről beszélt stábunknak a Szegedi Közlekedési Társaság igazgatója. Délelőtt ezért nem mentek be Szegedre a járatok. A 80 milliárd forintból megépült, Hódmezővásárhellyel Szegedet összekötő villamosvasút hibáit Lázár János fideszes képviselő szerint az éles üzemre kijavítják. 7 vonat van, de a MÁV szerint csak azok a vonatok járnak a próbán, melyeknek már megvan az engedélyük.

https://tesztalelkemindennek.hu/2021/10/26/noha-meg-messze-a-tesztek-vege-jancsi-mar-az-oszre-ingyenes-tram-traint-iger/