Digitális oktatási programot tesztelnek

    Oktatási programjában valós iskolai környezetben fejleszt digitális tartalmakat  a Telekom, azért, hogy a tanulás élményszerű, a tudás pedig mindenki számára elérhető legyen – közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.

    Azt írták, hogy a program célja olyan valós körülmények között kigondolt, tesztelt, az érintettekkel közösen kimunkált anyagok létrehozása, amelyek egyszerre illeszkednek a tanmenethez és az iskolások – már eleve digitális – ismeretszerzési szokásaihoz.


     A Telekom oktatási programja egy pilot projekttel indul, amelynek keretében egy kiválasztott iskolában a Telekom által fejlesztett újszerű digitális tartalmakat próbálnak ki a tanulók, hogy azután az anyagok a projektet koordináló pedagógus, Polyák-Pásztor Diána, illetve a Kőbányai Szent László Gimnázium diákjainak kreativitására támaszkodva a közös munka során fejlődhessenek tovább.


    Olyan digitális tartalmak elkészítése a cél, amelyek illeszkednek a tanmenetbe, ugyanakkor a közösségi média felületeit és a digitális technológiát – például insta filterek, 360 fokos videók, interaktív térképek és grafikák, online kvízek formájában – is integrálják – jelezték a közleményben.


    A tartalomfejlesztésbe szakmai partnerként a Magyartanárok Egyesülete is bekapcsolódik – tették hozzá.