Citroen C2R2 és Ford Fiesta Rally3 versenyautókat tesztelt a Rallye Rádió riportere

A versenyautók, pláne, ha nem versenyzési célra – pl. szlalom – használt utcai autókról van szó, hanem gyártó által kifejezetten versenyautónak tervezett, módosított autók esetében leginkább a gyorsaságuk, a kategóriatársakkal szemben elérhető „tempójuk” a legfontosabb, hiszen az eredményességnek ez az egyik legfontosabb összetevője. A tempót, az autó képességeit azonban ki is kell tudni használni, amihez már fontosak az egyéb tulajdonságok is, főleg a „széles tömegeknek” szánt versenyautók esetében, mint amilyen a Citroen C2R2 és a Ford Fiesta Rally3. A Rallye Rádió az utóbbiakra volt kíváncsi. A menetpróba elkészítéséhez a PSZA Motorsport Egyesület nyújtott segítséget. 

A C2-t 2003 augusztusától egészen 2009-ig gyártotta a Citroen, ezzel szemben az R2-es változatot csak 2008. január 1-ével homologizálták le, tehát az utcai modell életciklusának a végén. Ez az új FIA szabályrendszerre (R-csoport) történő várakozás miatt volt, de üzleti megfontolások is álltak a dolog mögött, ugyanis a fő piacokon – Franciaország, de ide tartozik Olaszország és Spanyolország is – még nagyon sok Saxo volt használatban, annak ellenére, hogy új utcait már évek óta nem lehetett abból kapni, de rengeteg alkatrészt lehetett a versenyautókhoz értékesíteni. Végül megjelent az R-csoport szabályrendszere, így jöhetett a megfelelő autó.

A Citroen Racing mérnökei >>>