A Xanax az alapfelszereltség része

Volvo XC40 teszt “nemtom” milyen motorral

Gödöllő belvárosában újítják az utakat ezért elterelések vannak és legalább átgondoltan a lámpákat is kikapcsolták. Mondjuk nem egy világváros de azért a sárgán villogó közlekedési lámpa sokak kresz tudását meghaladja. Elsőbbségem van és balról megfejthetetlenül egymás mellett állnak az autók a kereszteződés közepén intek annak aki szabályosan fordulna de egy kabriós fodrászt kerülő fazon tolakszik. Mosolygok , elengedem pedig ilyenkor szoktam már csúnyákat kiabálni és hevesen integetni mert az én közlekedési kultúrám is hagy kívánnivalót maga után de valahogy ebben a Volvóban nem idegesítem magam.
Most mondjátok, hogy persze, hogy nem kiabáltam egy kopasz kabrióssal…
Nyugi hajam nekem sincs és kétszer akkora mérettel rendelkezem. Egyszerűen az autó ezt sugallja olyan, mintha bevettél volna egy xanaxot.
Ekkor kérdeztem meg Pistát, hogy milyen motor van benne. Meglepődsz de nem tudta fejből, mert valahogy őt sem érdekelte.
Beülsz egy pillanat alatt megtalálod a helyedet és otthon érzed magad. A környezet belül kifejezetten barátságos luxus hangulatú, külső méretei alapján meglepően tágas.
Felszereltségével ennyi idő alatt nem volt időm összeszokni de amit hétköznapi használatban használsz az valahogy természetesen adja magát nem okoz fejtörést.
Komolyan nem tudom, milyen motor volt benne, mert valahogy nem is számít. Megy ha kell de igazából ezzel csak vonulsz nincs igényed száguldozni pedig a futómű érzésre feszes, a kanyarban betámaszt, biztonságérzet mellett elfordul.
Megállás után körbe jártam csomagtartóba is belestem.
(Pista mondta, hogy Ő két 200×90-es ágymatracot szállított az autóval.
“Aha! Hiszem, ha látom!” – mondtam neki…)
Egy autó külleme mindig szubjektív de nekem ebből az XC sorozatból ez a legharmonikusabb forma.
Csomagartó mérete ránézésre elég ha komolyan érdekel az autó nézz utána az adatainak a katalógusban.
Minden autótesztet amire Pista meghív csak olyan első benyomás tesztnek nevezném ami alapján nehéz dolog írni olyan autókról amik csak úgy természetesen jók.

A Volvo XC40 ilyen autó!

Egyszerűen nagyon jó. fantasztikus a tolatókamerája ami – ha akarod – olyan képet ad mintha egy műholdról (drónról) néznéd az autót.
Vezettem már sok tolatókamerás autót de nekem valahogy mindig jobb volt tükörből tolatni mint a kamera képére hagyatékozni. Az XC40 más ebben is , sokkal biztonságosabbnak érzed a kamerát nézni.

Mi is jut még eszembe?

Sok minden csak nem annyira jutnak eszembe a jelzők.
Valahogy minden olyan természetes és megnyugtató az autóval.
Hosszú útra szívesen választanám utitársnak és azt hiszem a mindennapokra is.
Aki SUV vásárlás előtt áll ebben a méretkategóriában az mindenképp dobja a képzeletbeli kalapba és ballagjon el egy kereskedőhöz egy próbaútra.

http://egyszermarlattamautot.hu/2018/07/18/jelesre-vizsgazott-az-xc40/