A „túrórudak” jelölési hibái

A „túrórúd” terméktesztünkön vizsgált 22 termékből mindössze 4 nem felelt meg maradéktalanul a jelölési előírásoknak. Ha kíváncsi, milyen hibákkal találkoztunk a problémás édességeknél, olvasson tovább!

A jelölés ellenőrzése céljából minden termék esetében bekértük a termékek előállításakor érvényben lévő, a gyártó által kiállított gyártmánylapot, továbbá ellenőriztük az összetevőkre vonatkozó specifikációkat is, majd ezeket és a vonatkozó jogszabályokat figyelembe véve megvizsgáltuk, hogy a termékek jelölése megfelel-e az előírásoknak, többek között az uniós jelölési rendelet elvárásainak.

Tudta?

Termékspecifikációnak nevezzük azt a gyártó által kiállított dokumentumot, amely tartalmazza a termék legfontosabb adatait, így például az összetételére vonatkozó információkat és a minőségi paramétereket, a mikrobiológiai tisztaságról szóló követelményeket, valamint egyéb, a termékre jellemző tudnivalókat.

Az uniós jelölési rendelet szerint a termék összetevői között a növényi zsír/olaj esetében a növényi eredetet, valamint a „teljes mértékben hidrogénezett” vagy „részben hidrogénezett” kifejezést kötelező a hidrogénezett zsírok megnevezéséhez hozzáfűzni. Egy vizsgált termék nem felelt meg ennek a szabálynak.

Az élelmiszer előállítása során felhasznált összetevő mennyiségét kötelező feltüntetni, ha az az összetevő megjelenik az élelmiszer nevében. Egy termék esetében a zsírszegény kakaópor százalékos mennyiségét nem tüntették fel az összetevők között, miközben a termék megnevezésében szerepelt a „kakaós” kifejezés.

Nem megfelelő a jelölés, ha a termék csomagolásán feltüntetett adatok nem egyeznek a gyártmánylapban vagy a termékspecifikációban foglaltakkal, hiszen emiatt sérül a fogyasztók valósághű tájékoztatásának kritériuma. Egy termék esetében az összetett összetevő alkotóelemei nem egyeztek a gyártó által kiállított termékspecifikációban foglaltakkal.

Hiba volt két terméknél, hogy a kakaós bevonómassza százalékos mennyisége nem egyezett meg a tápértékszámítást levezető táblázatban foglaltakkal, így nem volt pontos a feltüntetett energiatartalom érték. Kifogásoltuk továbbá, hogy egy termék jelölésén a feltüntetett tápértékadatok nem egyeztek meg a termék gyártója által megküldött adatokkal.

Két termék esetében margarinváltás történt. Az új margarin – többek között – nem tartalmazott már tartósítószert, de a gyártmánylapban és a termékjelölésen sem javították az összetevőket.

Néhány termék esetében az energiatartalom jelölt értékét hibásan számolták ki. Például a tápértéktáblázatban a rost mennyiségének feltüntetése nem kötelező, de az energiatartalom számításánál az értékét figyelembe kell venni.

Egy termék jelölésén megkettőzve tüntették fel az allergéneket, azonban az allergénekre vonatkozó tájékoztatást nem szabályos megismételni az összetevők felsorolásán kívül.