A tesztúton bukott le az elektromos Ssangyong

A dél-koreai gyártó a 2019-es Genfi Autószalonon mutatta be a teljesen átrajzolt Korandót. Akkor már lehetett sejteni, hogy a modellből lesz elektromos változat is, csak azt nem, hogy mikorra várható.

Az Autosy.net koreai portálon megjelentek az első kémfotók a Korando EV-ről.  A fotókon jól kivehető, hogy nagy változás – a hagyományos erőforrású modellekhez képest – az orr rész kapott. A SsangYong Korando EV fényszórói szinte a standard változathoz hasonló kialakítású, viszont egy egyedülálló ledes kék fényt kapott a szabványos változat króm helyett.

Az energiahatékonyság érdekében a motorháztető alumíniumból készült és az orr rész zárt hűtőrácsot kapott, hasonlóan mint a KIA vagy a Hyundai elektromos modelljei. A súlypont érdekében az akkumulátorok a padlólemez alá kerültek ezzel a belső tér nem változott. A 61,5 kWh erőforrással közel 400 kilométeres hatótávot tudunk megtenni.

Az új elektromos Korando, várhatóan 2021 első felében jelenik meg a globális piacon.

holvezessek.hu

https://tesztalelkemindennek.hu/2020/07/16/felejtsuk-mar-el-a-logofetisizmust/