A tesztek azt igazolják, hogy SOHA NE vegyél Duraturn abroncsot, ha meg akarsz állni az autóddal

Nemrégiben mutattuk be az Auto Bild, illetve a Használtautó.hu átfogó téligumi tesztjeit, amely során a lap szakértői a 245/45 R18 méretű abroncsokat vizsgálták. Ez azonban azért még mindig meglehetősen ritka méret, mégis ötvenféle abronccsal kezdték a tesztet, és a végső próbára már csak húsz abroncsot bocsátottak.

Ezúttal azonban máshonnan kezdtek a munkának. Amint a mellékelt táblázatunk mutatja, csupán tíz abroncs tesztelését végezték el, és azok között is találunk úgynevezett no-name gyártmányokat. A szakemberek ugyanis kíváncsiak voltak, vajon a szigorú tesztkörülmények között ezek miként állják meg a helyüket. Röviden: nemigen. Olyannyira nem, hogy ezek a „nem ajánlott” minősítést kapták. Egyebek közt azért, mert az azonos feltételek közt végzett próbák során nemcsak a vizes, hanem a száraz aszfalton is körülbelül a világ leghosszabb féktávolságát produkálták. A Duraturn például vizes aszfalton 100 kilométeres sebességről fékezve 58,5 méter után állt meg, míg az első helyen végzett Goodyear 15,1 méterrel hamarabb fogta meg a tesztautót. Ez a 15 méter nagyjából 3 személykocsi hossza, úgyhogy mondani sem kell, mennyit jelent ez, ha zuhog, és az autópályán hirtelen egy súlyos torlódásba futunk.

A lista elején viszont a Goodyear, a Bridgestone, a Michelin és a Vredestein kiváló lett, sőt az utóbbi kettő holtversenyben van a dobogó a harmadik helyén.

Érdekes ugyanakkor az említett korábbi Auto Bild téliteszt során a Goodyear UltraGrip Performance + csupán a Bridgestone Blizzak LM005 után következett, mégpedig a harmadik helyen, úgyhogy a lap meg is jegyzi, hogy ezúttal leginkább a Goodyear győzte meg a szakértőket. De hát jelentősen különbözött az előző és a mostani teszt során próbált abroncsok mérete, és persze az autó is, amelyre felszerelték.

Az alábbi táblázat jobb oldalán a számok azt jelzik, milyen havon, illetve vizes és száraz aszfalton. Hogy ez alapján miért csak ötödik lett a Dunlop Winter Sport 5, a szakértők megjegyzik, hogy az abroncs hátránya a kissé hosszú száraz fékút.

1.Goodyear
UltraGrip Performance +
1/2 + / 2
Kiváló, 72 dB
 
2.Bridgestone
Blizzak LM005
2 + / 2 + / 2
Kiváló, 71 dB
 
3.Michelin
Alpin 6
2/2 + / 2
Kiváló, 69 dB
 
3.Vredestein
Wintrac Pro
2/2 + / 2
Kiváló, 72 dB
 
5.Dunlop
Winter Sport 5
1/2 + / 2
Jó, 69 dB
 
6.Toyo
Observe S944
2 + / 2 / 2-
Jó, 71 dB
 
6.Uniroyal
MS plus 77
1- / 2- / 2-
Kielégítő, 71 dB
 
8.Maxxis
Premitra Snow WP6
2- / 2 / 2-
Kielégítő, 70 dB
 
9.Syron
Everest 1 Plus
1- / 3 + / 3
Nem ajánlott, 72 dB
  
10.Duraturn
Mozzo Winter
1- / 4- / 3 +
Nem ajánlott, 71 dB
 
https://tesztalelkemindennek.hu/2020/11/02/ismet-elvegeztek-hazank-legatfogobb-es-legnagyobb/