A téli hidegben is meleg színhőmérséklet

Az elmúlt héten érkezett hozzánk tesztre néhény “kütyü” a Taotronics palettájáról.

A “cuccok” között egy LED lámpa is “ott figyelt”, hazaérve egyből azt kellett kicsomagolni, kipróbálni.

Maga a csomagolás és a dizájn is igen jól sikerült, az első bekapcsolás, fényerő-, és színhőmérséklet beálltás alatt azonnal megfogalmazódott bennem, hogy “kell egy ilyen”.

  • Kell egy ilyen, mert a lakásban a kedvenc helyem egyben az egyik legsötétebb – nem feltétlenül csak miattam – hely is. A nappaliban legalábbis.
  • Kell egy ilyen, mert nagyon hasznosnak tartom, hogy a – fentebb már említett – fényerőt és színhőmérsékletet magunkra szabhatjuk.
  • Kell egy ilyen, mert a dizájn mellett a “hajtogatható” kialaktás is nagyon haszon annak érdekében, hogy a sugárzott fény a kívánt helyre sugárzódjék.

Ja, arról nem is szólva, hogy kell egy ilyen, elvégre a LED fényforrás igen keveset “eszik”.
Ráadásul kell egy ilyen, mert a lámpa arra is képes, hogy USB-n keresztült feltöltsük a telefonunkat, akciókameránkat, powerbankunkat, vagy bármi hasonló kütyünket.

Ilyenkor szokott az következni, hogy kellene még valamit írni.

DE, minek?!

Minek, mikor a lámpa rövid összegzése és adatai mindent elárulnak?!

Taotronics TT-DL13 alumínium LED lámpa, fehér adatai

  • Az asztali lámpa kellemes, villogásmentes és árnyalatmentes fényt biztosít olvasáshoz, munkához és tanuláshoz; óvja a szemet, nem okoz fáradtságot
  • Az Ön igényeinek megfelelően választható 5 színhőmérsékletű és 7 különböző fényerővel rendelkező asztali lámpa 
  • Irodai lámpa modern dizájnnal, jól illeszkedik asztalhoz, szobához és a bútorokhoz; az állítható kar és a lámpafej stabil műanyagból és alumínium ötvözetből készül
  • Energiatakarékos éjjeli lámpa (410 LM): 75% -kal kevesebb energiát fogyaszt, mint egy hagyományos, azonos fényű izzólámpa
  • Olvasó lámpa USB csatlakozási lehetőséggel: 5V, 1A okostelefonok, tabletek vagy e-book olvasók töltésére

Részletes adatok:

  • Taotronics TT-DL13 alumínium LED lámpa, fehér elhelyezése: Beltéri
  • Típus: Asztali lámpa
  • Felhasználói terület: Asztali
  • Alap szín: Fehér
  • Egyéb szín: Fehér
  • Szélesség (max.): 22 cm
  • Magasság (max.): 45 cm
  • Mélység (max.): 9 cm
  • Izzót tartalmaz?: Igen

És, igen!
Az jutott eszembe így a pár napnyi próba alatt, hogy milyen klassz is lesz a téli melegben a meleg színhőmérséklet…