A sikeres tesztgyártást követően új korszak kezdődődött a magyarországi járműgyártásban

Az első Kecskeméten gyártott elektromos autót ünnepeli a Mercedes-Benz

Új korszak kezdődött a magyar autógyártás történetében az EQB, az első, tisztán elektromos kecskeméti modell sorozatgyártásának indulásával.

• A kecskeméti Mercedes-Benz gyár fenntartható és hatékony termelése 2022-től teljesen karbonsemlegessé válik.

• A kecskeméti Mercedes-Benz gyár termelési rendszere az MO360 digitális ökoszisztémának köszönhetően teljesen hálózatba kapcsolt és rugalmas. A kecskeméti gyártósorokon valamennyi meghajtás szerepel, a klasszikus belső égésű motoroktól a plug-in hibrideken át a tisztán elektromos meghajtásig.

Ünnepélyes keretek között mutatták ma be Kecskeméten Magyarország első tisztán elektromos, sorozatgyártásban készülő autóját, az új EQB kompakt SUV modellt. A bejelentésekor Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, Jörg Burzert, a Mercedes-Benz AG igazgatósági tagját, termelési és ellátási láncért felelős vezetőjét, valamint Johannes Haindlt, Németország budapesti nagykövetét Kecskeméten.

„Az EQB gyártásának kecskeméti elindításával folytatódik a Mercedes-Benz elektromos offenzívája a globális gyártási hálózaton belül. Az EQS után az EQB a második új elektromos jármű, amelynek sorozatgyártása ebben az évben indult. 2022-ben három kontinens hét gyártási helyszínén, összesen nyolc Mercedes-EQ elektromos modell gyártása kezdődik meg. Digitális, rugalmas, hatékony és fenntartható gyártás: a Mercedes-Benz aktívan alakítja és előre mozdítja a jövő autógyártását” – hangsúlyozta Jörg Burzer, a Mercedes-Benz AG igazgatósági tagja, termelési és ellátási láncért felelős vezető Kecskeméten.

„Az autóipar forradalmi megújuláson megy keresztül. Az elektromobilitásra való átállás meghatározza az járműgyártás jövőjét, és az autóipart a jövő iparágává teszi” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. „A EQB is bizonyítja Magyarország eredményeit, és ezúton szeretném megköszönni a Mercedes-Benz gyár csapatának, hogy a kecskeméti gyár működését sikertörténetté tették. Ami ezeken a gyártósorokon történik, az Kecskemét és Magyarország közös sikere” – tette hozzá Szijjártó Péter.

„A német autóipar számára fontos helyszín Magyarország, ahol munkahelyeket hoz létre, serkenti a gazdasági növekedést és ezáltal gondoskodik a jólét megteremtéséről. Az új gyártósorral, amelyen a tisztán elektromos SUV-k készülnek, a Mercedes-Benz hozzájárul az autózás fenntartható és környezettudatos jövőjéhez.  Sőt: A töltési infrastruktúra energiahálózatokkal való összekapcsolása révén az elektromobilitás fontos alkotóelemévé válik az energiarendszer átalakításának, nemcsak Magyarországon és Németországban, hanem egész Európában és világszerte egyaránt” – tette hozzá Johannes Haindl, a Német Szövetségi Köztársaság magyarországi nagykövete.

Sikeres tesztgyártás, hatékony csapat

A Mercedes-Benz irányt mutat a tisztán elektromos jövő felé: az évtized végére a márka minden szegmensben készen áll az elektromos átállásra, ahol ezt a piaci körülmények lehetővé teszik. Ennek megfelelően a vállalat globális termelési hálózatát az elektromos offenzívához igazítja, és folyamatosan integrálja a Mercedes-EQ modelleket az üzemeinek termelésébe. A Mercedes-Benz termelési hálózatában az elektromos autók gyártását és a digitalizációt célzó átalakulás keretében a kecskeméti gyárban összesen több mint 100 millió euró értékű beruházás valósult meg.

A kecskeméti csapatnak rendkívül gyorsan sikerült az új autók gyártását integrálni a napi folyamatokba. Mindemellett, minden a sorozatgyártás előtt szükséges tesztfázist rekordidő alatt, kevesebb mint egy év alatt sikerült befejezni. Az első elektromos modell gyártása a már meglévő gyártósorokon zajlik. A tisztán elektromos modell gyártása kapcsán a gyár dolgozói különböző továbbképzéseken vettek részt.

Ezenkívül egy mindössze 17 ezer négyzetméteres csarnokrészen megépült a legújabb generációs, nagy hatékonyságú karosszéria gyártósor. A termelésirányítási rendszer kibővítésének köszönhetően már az első gyártási állomástól kezdődően előre meghatározott sorrendben készülnek a karosszériák.

A tisztán elektromos Mercedes-EQ modellek gyártásánál a Mercedes-Benz az egyes gyártóhelyszínek már meglévő infrastruktúrájára és a korábbi, a hatékonyságot és a jövőbe mutató megoldásokat célzó befektetéseire támaszkodik – így van ez Kecskeméten is. Az új MO360 digitális ökoszisztéma is részét képezi a kecskeméti gyár termelési folyamatainak. Ez egy olyan folyamatirányítási rendszer, amely magában foglal egy alkalmazáscsaládot, melyben az egyes alkalmazások közös interfésszel és egységes felhasználói felülettel vannak összekötve.  A rendszer a termelést valós idejű adatokkal, a dolgozók tevékenységét pedig a digitalizáció által támogatja.

Jövőbemutató befektetések Kecskeméten

A Mercedes-Benz gyár kecskeméti gyártósorain immár valamennyi meghajtás szerepel a klasszikus belső égésű motoroktól a plug-in hibrideken át a tisztán elektromos meghajtásig. A vállalat azon döntése, hogy a tisztán elektromos kompakt SUV gyártását Kecskemétre hozta, fontos mérföldkő a magyarországi gyár számára, egyben garancia arra is, hogy a magyarországi helyszín a Mercedes-Benz Cars rugalmas, globális gyártási hálózatának fontos pillére marad hosszú távon is.

A SUV-ok a Mercedes-Benz portfóliójának legnépszerűbb típusai közé tartoznak, az EQB kialakítása pedig követi az aktuális trendeket, ráadásul hosszú távon hozzájárul a tisztább, lokálisan károsanyag-kibocsátás mentes városi közlekedéshez.

„A magyarországi járműgyártás során most először készülnek sorozatgyártásban tisztán elektromos autók, ami történelmi pillanat számunkra. Büszke vagyok, hogy most már ez mérföldkő is örökre a Mercedes-Benz és a mi kecskeméti gyárunk nevével fonódik össze. A sikert az teszi számomra különlegessé, hogy a világjárvány idején jelentkező kihívások ellenére is az eredeti terveknek megfelelően el tudtuk kezdeni a sorozatgyártást. Mindezt a gyár nagyszerű csapatának köszönhetjük, akik ezt a feladatot is a híres kecskeméti szellemiségben vitték véghez, mi ezt ’Spirit of Kecskemétnek’ nevezzük” – mondta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

A Mercedes-Benz kecskeméti gyára elkötelezett a környezet- és klímavédelem mellett. A különböző intézkedéseknek köszönhetően az elmúlt években az egyes legyártott járművekre jutó energiafogyasztás jelentősen csökkent. 2022-re minden Mercedes-Benz – köztük a kecskeméti – gyár termelése is teljesen karbonsemlegessé válik. Ennek kulcsfontosságú eleme, hogy a felhasznált villamosenergia 100 százalékban zöld energiaforrásból származik.

A csoportképen (balról jobbra): Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója,  Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét megyei jogú város polgármestere, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és  Jörg Burzer, a Mercedes-Benz AG igazgatósági tagja, termelési és ellátási láncért felelős vezető az EQB bemutatóján a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban, 2021. október 22-én.