A Scania és a HAVI a közúti árufuvarozást végző teljesen önvezető járművek első európai pilot projektjében

A Scania a HAVI ellátási láncokra szakosodott üzletágával együttműködésben egy úttörő új projektbe fogott: egy önvezető tehergépkocsi használatát vizsgálják az árufuvarozásban. A pilot projekt végrehajtására normál közúti viszonyok között kerül sor, célja pedig, hogy többet tudjunk meg arról, mennyire hatékony az elosztó központok közötti műveletek részeként az önvezető tehergépkocsikkal végzett árufuvarozás.

Európában ez a tekintetben első, hogy a Scania és a HAVI ellátási láncokra szakosodott üzletága egy teljesen önvezető járművel, normál közúti körülmények között, logisztikai elosztó központok közötti árufuvarozás keretében végzi a kísérletet. A pilot projektben vizsgált önvezető tehergépkocsi a Södertälje és Jönköping közötti nagyjából háromórás, 300 km-es utat fogja megtenni, az útvonal pedig a HAVI egyik hosszabb logisztikai folyamatának részét képezi, melynek első és utolsó szakaszában sofőr által vezetett járműveket használnak.

A pilot az első lépés afelé, hogy megállapíthassuk, hogyan használhatók hatékonyan az önvezető tehergépkocsik az elosztó központok közötti logisztikai folyamatokban, valamint a Scania és a HAVI számára is lehetőséget biztosít annak felmérésére, hogy mennyire hatékony ez a technológia a műveleteik során.

„Tisztában vagyunk vele, hogy a szállítási rendszer változások elé néz az elkövetkező években, az iparágat pedig kihívások elé állítja a sofőrhiány, valamint az árrések csökkenése, ezért az önvezető technológia felé történő átalakulást már most el kell kezdeni. Most kell mindent megtudnunk az autonóm munkafolyamatokról, hogy mi is készen állhassunk, amint a technológia készen áll. Meggyőződésünk, hogy ez a pilot egy rendkívül fontos lépcsőfok ehhez” – mondja Robert Melin Mori, a Scania projektvezetője, aki ezt a kezdeményezést is irányítja.

„Ez egy olyan autonóm szállítási megoldás, melynek keretében valós üzemi körülmények között, harmadik fél részére szállítunk árut. Ilyet ezelőtt Európában még senki nem csinált. Nagy örömünkre szolgál, hogy a HAVI-val közösen dolgozhatunk ebben a pilot projektben” – nyilatkozza Peter Hafmar, a Scania autonóm megoldásokra szakosodott üzletágának vezetője.

Természetes, hogy a Scania a HAVI-t választotta partneréül ehhez a merész kezdeményezéshez. A két cég gyümölcsöző közös múltat tudhat magáénak, számos előremutató kezdeményezéssel a villamosított szállítás területén, közösen haladva a mindkettejük számára fontos célkitűzések felé, mint amilyen a szállítási rendszer szénmentesítése, valamint az áruszállítási műveletek hatékonyságának és fenntarthatóságának növelésére irányuló innovációk felfedezése.

„Rengeteget tanultunk a közös munka során, és nagyon örülünk, hogy ebben a mostani pilotban is együtt dolgozhatunk. Véleményünk szerint ez a projekt rendkívül ígéretes mind a későbbi együttműködésünk, mind magának az ellátási láncokra szakosodott iparágnak a jövője szempontjából” – emeli ki Massimo D’Alessandro, a HAVI fenntarthatóságra és innovációkra szakosodott üzletágának vezetője.