A legnagyobb hazai nyárigumi-teszt alapján autóhossznyi különbségek a fékutakban

Az egyetlen nagyszabású hazai nyárigumi-tesztet ismét a Használtautó.hu autós magazinja és a Nonstopgumi.hu csapata készítette a Hungaroring szívében található Groupama Tanpályán és közreműködésével. Egy kalkulátor segítségével pedig idén is meg lehet nézni, hogy a teszten résztvevő 15 abroncsszett közül melyik gumimodell lehet számunkra a leginkább testhezálló választás.

A Használtautó.hu és a Nonstopgumi.hu csapata a Hungaroringen található Groupama Tanpályával karöltve – ahogyan 2012 óta minden évben, idén is – nagyszabású gumiteszttel segíti az autósokat az abroncsválasztásban, kiemelve a gumicsere és a megfelelő, a vezetési stílushoz és szokásokhoz illő szettek fontosságát. Az elmúlt esztendőben a koronavírus miatt sokan döntöttek új vagy használtautó-vásárlás mellett, a szakértők meglátása szerint a gumicsere azonban már kevesebb figyelmet kapott, a forgalomban részt vevő sofőrök közül sokan nem váltottak még nyári gumira. Ez pedig a hőség beköszöntével bizony közúti kockázatot is jelent.

A közlekedésbiztonsági fókuszú teszten a hazánkban legnépszerűbbnek számító, 205/55 R16 méretben a nyári abroncsok mellett 4 négyévszakos, illetve 1 új téli gumi, 1 használt (3 éves) téli, és 1 használt (8 éves) nyári szett is mérkőzött a vadonatúj garnitúrák között. A tesztet a szakértők 15-25 Celsius fokos levegőhőmérséklet és 17-40 Celsius fokos aszfalthő mellett végezték a száraz szakaszokon. A vizes aszfaltszakaszok pedig ugyan folyamatosan „kapták” a 10 Celsius foknál is hűvösebb vizet, ezzel még mindig a gumicserére kijelölt, bűvös 7 Celsius fokos átlaghőmérsékletnek megfelelő karakterisztikákat mutatták.

Autóhossznyi különbség adódhat a fékutakban!

Az egyes gumiabroncsoknak száraz és nedves aszfalton, fékezhetőség és kanyarjellemzők tekintetében is bizonyítaniuk kellett, továbbá a szakértők a gördülési ellenállásukat, zajszintjüket és kopásukat is pontozták. A teszt különlegessége, hogy az összes részeredmény publikus, így nemcsak az abroncsok végső, összesített sorrendje látható, hanem például az is, hogy az egyes gumikkal milyen féktáv adódott 60 km/óráról indított vészfékezéseknél.

Az eredmények alapján továbbra sem mindegy, milyen gumi van az autónkon: már ekkora tempóról indított vészfékezésnél is autóhossznyi, útfelülettől függően akár 4 méteres különbség mutatkozhat a fékútban.

A négyévszakos abroncsok idén is a mezőny második felében végeztek, így továbbra is kompromisszumos megoldásnak bizonyulnak azoknak, akik spórolni szeretnének az átszerelésen. Azonban ne feledjük, a fékút a sebességgel négyzetesen nő! Bár a teszt szinte csak a városi közlekedésre jellemző sebességtartományban zajlott, az egyes abroncsteljesítmények közti különbségek drasztikusak lehetnek. Egy már viszonylag jó és a csapnivalóan rossz gumigarnitúra árkülönbözete sokszor csupán néhány ezer forintos, ezért ennek tudatában is érdemes átgondolni a gumicserét és az abroncsválasztást” hangsúlyozta Katona Mátyás, a Használtautó.hu autós magazinjának főszerkesztője és szakértője.

A tizedméteres pontossággal dolgozó, GPS-es mérésen alapuló teszten – azon túl, hogy minden mérést ötször végeztek el – az összesített eredményhez a száraz fékezhetőséget 30, a vizes úton mértet 20, a kanyarjellemzőket és a kigurulásból származtatott gördülési ellenállást 10-10, míg a kopásállóságot 15, a zajszintet 5 százalékos súllyal vették figyelembe, ami alapján az alábbi összesített sorrend adódott.

ÖSSZÉRTÉKELÉS
 Súlyozott eredmény (%)Értékelés
Continental ContiEcoContact 690,9%Nagyon jó
Michelin Primacy 489,6%Nagyon jó
Kumho Ecsta HS5188,8%
Barum Bravuris 588,7%
Falken Ziex ZE310 Ecorun88,0%
Toyo Proxes Comfort87,5%
Continental AllSeasonContact (négyévszakos)83,9%Kielégítő
Kleber Quadraxer 2 (négyévszakos)82,6%Kielégítő
Michelin CrossClimate+ (négyévszakos)82,0%Kielégítő
Pirelli Cinturato P781,0%Kielégítő
Barum Quartaris 5 (négyévszakos)79,2%Rossz
Új téli gumi77,9%Rossz
Használt nyári gumi77,8%Rossz
Taurus High Performance76,2%Rossz
Használt téli gumi75,2%Rossz

A külön kategóriagyőzelmet nem mutató, de a legtöbb kategóriában jól szereplő (és az ADAC tesztjén is elsőként végző) Continental ContiEcoContact 6 került az élre, második a Michelin Primacy 4, a harmadik pedig az Auto Bild tesztjén tartóssága miatt győzedelmeskedő Kumho Ecsta HS51 lett. Jó eredményt ért el még a Barum Bravuris 5, a Falken Ziex Z310 EcoRun és a Toyo Proxes Comfort is. Ezek között valójában nincsenek komolyabb különbségek, nyugodt szívvel meg lehet venni őket.

A négyévszakosok közül a Continentalé bizonyult a legjobbnak, de a Kleber és a Michelin egészévese is jobban szerepelt, mint a dedikáltan nyári használatra tervezett Pirelli Cinturato P7 vagy a sereghajtó Taurus. Bár az eredmények alapján a Barum Quartaris 5 már a nem ajánlott abroncsok közé tartozik, még mindig jobb, mintha új vagy használt téli gumival, netán használt, sokéves nyárival járnánk. A sorrend persze változhat a preferenciák szerinti súlyozással, amire a kalkulátor és a táblázat szokás szerint most is lehetőséget ad.

A legnagyobb hazai gumiteszt nemcsak azzal különleges, hogy a mért jellemzőket is egyenként megmutatja az egyes abroncsok közötti tudáskülönbség érzékeltetésért, hanem azzal is, hogy változtatható súlyozású kalkulátorával mindenki megnézheti, hogy számára melyik gumimodell lehet a legjobb választás. Az összes mért eredmény és az említett kalkulátor mellett a tesztelt abroncsok árai is megtalálhatók az eredeti cikkben, ami erről a címről is elérhető.