A csemegeuborkák tesztjén nem volt élelmiszerbiztonsági probléma – mégsem volt elégedett a NÉBIH

    A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszerbiztonsági szempontból mindent rendben talált 32 csemegeuborka termék tesztjén, ugyanakkor 21 terméknél hatósági eljárást indított szabálytalanságok miatt.

    A hivatal keddi közleményében kiemelték, élelmiszerbiztonsági szempontból megnyugtató, hogy a vizsgálatok egy termék esetében sem mutattak ki határértéket meghaladó növényvédőszer-maradékot, sőt a mustármag allergénvizsgálat során is mindent rendben találtak a szakemberek.


    A vizsgálatok során egyebek közt kiderült, hogy két terméknél a töltőtömeg kevesebb a csomagoláson feltüntetettnél, egy termék a termékkategóriában nem megengedett édesítőszerrel, egy másik pedig a jelölése szerint tartósítószerrel készült, holott a csemegeuborkák előállításánál egyáltalán nem lehet tartósítószert használni. Egy termék pedig a rajta feltüntetett 6-9 centiméteres uborkaméretnél nagyobb uborkákat is tartalmazott.


    A Nébih közölte, a tesztelést követően csaknem 900 ezer forint bírságot szabtak ki, ennek megfizetésén túl a hibák javítására intézkedési tervet kellett benyújtaniuk az érintett élelmiszer-vállalkozóknak.

http://gasztroll.hu/2020/06/30/savanyu-eredmenyek-a-szupermenta-csemegeuborka-tesztjen/