Elégedettek a fogyasztók az áramszolgáltatókkal

    Elégedettek a hazai fogyasztók az áramszolgáltatókkal a villamos energia ágazatban első alkalommal tavaly elkészített felhasználói elégedettségi felmérés alapján – mondta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnökhelyettese kedden Budapesten, a kutatás eredményeit ismertető szakmai konferencián.

    Ságvári Pál ismertette: a felmérés hat elosztó és három egyetemes szolgáltató tevékenységét vizsgálta, célja a felhasználók véleményének és elvárásainak alaposabb megismerése volt, amelynek alapján lehetőség nyílik magasabb színvonalú szolgáltatás nyújtására.


    Mint mondta, az eredmények ismeretében a vállalatok megalapozott döntéseket hozhatnak a fejlesztésekről egyebek mellett a műszaki, az értékesítési, a számlázási, az üzemviteli vagy az ügyfélkapcsolati területen, a hivatalnak pedig információt ad a kutatás arról, hogy a szabályozás terén hogyan segítheti a munkát.


    A felmérés eredményeit egyetlen számban összefoglaló FEF-index 0 és 1000 pont közötti skálán fejezi ki a felhasználói elégedettséget, az összesített eredmények alapján az átlagpontszám az elosztóknál 863 lett, míg az egyetemes szolgáltatók körében 862 pont – emelte ki a MEKH elnökhelyettese.


    A konferencián bemutatott elégedettségi felmérés részeként az alapfelmérés során 11 ezer felhasználó összesen több mint 780 ezer kérdést válaszolt meg, a kiegészítő felmérések esetében közel 4400 fogyasztó mintegy 80 ezer választ adott, míg az azonnali felmérés során az értékelések száma meghaladta a 350 ezret.


    Az alapfelmérés során a kérdezőbiztosok otthonukban keresték fel a felhasználókat, akiket a többi között a villamosenergia-ellátás folyamatosságáról, a leolvasásról, a mérésről, a tájékoztatásról és a számlázásról kérdeztek. A kiegészítő és az azonnali felmérés keretében a válaszadók ügyfélszolgálati munkáról alkotott véleményét ismerték meg.


    Az eredmények alapján például a villamosenergia-ellátás folyamatosságával kapcsolatos átlagelégedettség tizes skálán 9,2 lett, a fogyasztásmérő-leolvasási tevékenységgel kapcsolatos átlagelégedettség 9,3, a leolvasók munkája átlagosan 9,6-os minősítést ért el.


    A jelentős többség, 96 százalék nem jelentett be műszaki hibát villamosenergia-elosztójának tavaly. A válaszadók átlagosan 8,3-as pontszámot adtak a villamosenergia-elosztók hibabejelentés-fogadási tevékenységével kapcsolatban.

READ  Baktériumfajokkal és a koronavírus-család törzsével szemben is tesztelték a csomagolóanyagokat


    A felmérésben részt vevők 2 százaléka számolt be arról, hogy téves, illetve hibás tartalmú számlát kapott.


    Az eredmények alapján a vállalatok közül a legjobb pontszámot az OPUS TITÁSZ Áramhálózati Zrt. érte el.