Ünnepi hangultba kerülve – Casio Edifice Honda Racing Limited Edition EQW-A2000HR-1AER

Még decemberben érkezett hozzám próbára az One On Onne kommunikáció csapatától (#köszipeti!) az EQW-A2000HR-1AER modell.
A cikk címe mellett, csak a “nyers” kódból is azonnal feltűnhet az embernek, hogy egy újabb, a Honda Racing-gel közösen alkotott modellről van szó.

Számomra azonban sokkal inkább az évvégi ünnepi hangulat jutott eszembe, amikor kicsomagoltam és kezembe vettem a kis ékszert.

Igen!
Igen, ezt az érzést, minden bizonnyal az óra számlapjának színezése sugallta.

Persze ezek a színek nem véletlenül köszönnek vissza a karóra számlapján, ugyanis a limitált modellel az 1961-es bajnoki cím előtt tiszteleg az Edifice és a Honda.
2021-ben volt éppen 60 esztendeje, hogy Mike Hailwood (Mike “The Bike”) a RC162 modelljelű 250 köbcentis, , 45 lóerős, négyütemű motorral hajtott Hondával végzett a bajnokság élén.

Amikor az órát a csuklómra csatoltam az tűnt fel, hogy a bőrszíj belső felére is rákerült az Edifice logo, illetve a “genuine leather” (eredeti bőr) felirat.
Nem újdonság, de nem is nevezhető mindennapinak ez a fajta jelölés.
A Casio óráknál megszokhattuk, hogy a hátlapra kerülnek – gravirozva – minden esetben a legfontosabb információk és inkább a különlegesebb, exkluzívabb kiadásoknál jelenik meg a bőrszíj belső felén is bármilyen jelölés.

Maga a bőszíj és a hagyományos csat a legkedvesebb megoldás számomra, ugyanis az ehhez hasonló modelleknél tényleg semmit nem kell utólag “barkácsolni”, beállítani, beállíttatni, hanem csak egyszerűen fel kell csatolni az órát a csuklóra.

Tényleg!
Most jut eszembe!
Azt tudtátok, hogy a SetCompnál amellett, hogy akár a karodra igazítják például a békazáras modelleket, akár különleges bőrszíjakat is vásárolhattok?

Álljunk csak meg egy picit!

Nem meséltem még az óra dobozáról – pontosabban az abban rejlő meglepetésről.
Oké-oké, a dobozt, annak nyitását, az óra elhelyezkedését már láttátok a fentebbi videóban.
Ettől még nem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy egy tartalék/csereszíj is érkezik mindazokhoz, akik Casio Edifice Honda Racing Limited Edition EQW-A2000HR-1AER tulajdonosokká válnak.

READ  Zeppelinnel Los Angelesbe?

Ráadásul ez a textilszíj, tényleg különlegesnek mondható, tépőzáras megoldást biztosít az óra karra rögzítéséhez.
Sőt!
Nem álltak meg itt a Casio Edifice mérnökei!
Egy kis “célszerszámot és egy “múszaki rajzot” is elhejeztek az óra dobozában, hogy akár mi magunk is ki tudjuk cserélni az eredeti “övet”.
Oké, a “műszaki rajz” megfogalmazás túlzás, de az ábták alapján nagyon könnyedén válthatunk a karpántok között.

Óra a karon, nézzük csak, mit tud!

Szerencsére egyáltalán nem bonyolult a kezelése, beállítása, így gyorsan ossze lehet szokni a kicsikével.

A tudásáról egy kicsit lejjebb, a felsorolásban részletezve.

Most jöjjön inkább egy ábra, amely megmutatja, melyik mutató mikor, milyen adattal szolgál számunkra.

Kell ennél több?

Igen, jöjjenek a részletek!

Óratok anyaga: nemesacél
A 316L nemesacél (Stainless steel) nagyon ellenálló anyag, amelyet gyakorlatilag nem lehet tönkretenni. Kemény (nem hajlik és nem is törik), megtartja színét (nem reagál a testnedvekkel, ezért semmilyen fémdarabka nem szívódik fel a bőrbe és a testbe), és korrózió elleni bevonattal rendelkezik (ellenáll az oxidációnak és a korróziónak. Ezen felül ellenáll az édes és a sós víznek is.).
Óraszíj anyaga (1.): bőr
A bőr az óraszíjak gyártására használt legkedveltebb anyagok közé tartozik. Elegáns hatást kelt, nem hűt és nagyon könnyen alkalmazkodik a csuklóhoz.
* Csatolás típusa: standard felcsatolás
A felcsatolás legelterjedtebb formája, amely főleg a bőr-, és a szilikon szíjaknál használatos. A csatot egyszerűen becsatolja a szükség szerinti lyukba.
Óraszíj anyaga (2): textil
Az óraszíj textilből készül. Könnyű és jól alkalmazkodik a csuklóhoz.
* Csatolás típusa: tépőzár
A bújtatót átvezetett textilszíjat tépőzár segítségével tudjuk pontosan a kívánt méretre állítani.
Üveg: zafír
Az óra zafír üvege laboratóriumból származik és a hidrogén és oxigén jelenlétében az alumínium-oxid (Al2O3) 2000 °C-nál való olvasztásával jött létre. A korund „körtébe” való kikristályosodás után felvágják, majd tovább alakítják a kívánt formára és méretre. A zafírüveg az órákban használt legkeményebb üveg. Az ásványok keménységskáláján a második helyen helyezkedne el a gyémánt után, így gyakorlatilag csak gyémánttal lehet megkaristolni. Egyetlen hátránya a törékenység.
Elektromos korona:
Az óra működtetését és beállításait könnyedén elvégezheti az elektromos korona használatával
Smart Access technológia:
Forradalmi technológia, amely lehetővé teszi az óra intuitív vezérlését a korona segítségével. A korona elektronikus, és megnyomásra és elfordításra reagál. Felejtse el, hogy csak az idő és a dátum beállítására szolgál, mint ahogy azt más analóg óráknál megszokta. A Smart Access technológiának köszönhetően nem kell a funkciók vezérlésére több gombot használni, hanem a korona segítségével nagyon egyszerűen, intuitív módon tudja kezelni az óra összes funkcióját.
Táplálás: napelemes (Tough solar)
A Tough Solar a CASIO karórák táplálási technológiája. Az üveg alatt napelemek találhatók, amelyek a fényenergiát elektromos energiává alakítják, amely az akkumulátorban tárolódik és meghajtja az órát. Így nincs szükség elemcserére!
Rádiójel vezérelt – (EU, USA, Japán, Kína):
Az óra rendszeresen fogadja az atomóra jelét, általában minden 24 órában egyszer. Az atomóra eltérése csak 1 másodperc 3 millió év alatt. Ezért a rádióvevő technológiával felszerelt órákat kiemelkedően magas pontosság jellemzi. Tulajdonosa biztos lehet abban, hogy mindig a pontos idő és dátum van beállítva. Ezek az órák az Európában (Nagy-Britannia – Anthorn, Németország – Mainflingen), USA-ban (Fort Collins, Colorado), Japánban (Fukusima, Kjúsú) és Kínában (Shangqiu) található adóállomásokból fogadják a jelet. Ha olyan helyen találja magát, amelyet a jel nem fed le, az óra akkor is nagyon pontos marad, és a jellel fedett területre való visszatérés után újra automatikusan fogadni fogja azt.
Pontosító jel:
DCF77 (Mainflingen, Németország) – Hatótávolság: kb. 1.500 km
MSF60 (Anthorn, Egyesült Királyság) – Hatótávolság: kb. 1.500 km
WWVB60 (Fort Collins, USA) – Hatótávolság: kb. 3.000 km
JJY40, JJY60 (Fukushima, Fukuoka, Japán) – Hatótávolság: kb. 1.000 km
BPC (Shangqiu City, Kína) – Hatótávolság: kb. 1.500 km
Dátum – a hónap napja:
A hónap aktuális napjának kijelzése 1-től 31-ig.
Dátum – a hét napja:
A hét aktuális napjának kijelzése. A napok rövidítése angol nyelvűek (ritka esetekben a hét napja németül vagy más nyelven kerül kijelzésre).
Világidő:
A kijelzőn egyszerűen meg tudja jeleníteni a kiválasztott fővárosok és helyiségek idejét.
Átlagsebesség skála – TachyMeter:
Az órán található átlagsebesség skála segítségével könnyedén meghatározható az 1 kilométer alatt megtett átlagsebesség.
Stopper 1/10 másodperc – 60 perc
Mérés 1/10 másodperces pontossággal. A maximális mért idő 60 perc.
Vízálloság: 100M/10ATM
A 100M/10ATM-ig vízálló jelöléssel ellátott karórák úszásra és snorkelingre alkalmasak, légzőkészülékkel való búvárkodásra nem. Az 100M/10ATM az ISO 6425 által szabványosított vízállóssági fokozatot jelöli. Az ISO tesztek magukba foglalják a hőmérséklet, a mélység és a nyomás (víz, levegő) különböző időtartamokban való változtatatását a karóra nyugalmi állapotában, és mozgásban is.
Merülő akkumulátor figyelmeztető jelzés:
Ha az óra működését biztosító akkumulátor feszültsége lecsökken az óra figyelmeztető jelzést küld
Limitált edíció:
A limitált kiadást az jellemzi, hogy a gyártó az egész világ számára csak bizonyos mennyiségű darabot gyártott le. Magyarországra ezért csak korlátozott mennyiségű darab jut el, legtöbbször nem több, mint 10 – 20 db. Minden egyes darab egyedülálló, szokás szerint azáltal, hogy szám jelölés – sorszám – van belegravírozva. Többnyire speciális, limitált csomagolásban vannak szállítva is.
Méretek:
CASIO EQW-A2000HR-1 – 44.3mm x 48.5mm x 11.9mm (agasság x szélesség x vastagség)
Súly:
CASIO EQW-A2000HR-1 – 92 gramm

READ  Kék órához Bluetooth dukál

Share

You may also like...