Keddtől az indulás előtt is tesztet kell végezniük az Angliába utazóknak


Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
           Keddtől az indulás előtt is koronavírus-tesztnek kell alávetniük magukat mindazoknak, akik Angliába utaznak – közölte szombaton a brit egészségügyi miniszter.

    Sajid Javid bejelentette, hogy a szabályozás december 7-én brit idő szerint hajnali 4 órától – közép-európai idő szerint 5 órától – lép érvénybe.
    Az Angliába utazóknak az indulás előtti 48 órában kell elvégeztetniük a koronavírus-tesztet.


    Grant Shapps közlekedési miniszter Javid bejelentésével egy időben közölte: az indulás előtti teszt lehet gyorsteszt (lateral flow test) vagy laboratóriumban kiértékelt PCR-teszt, de mindkét teszttípus elvégzéséről és eredményéről az utazóknak igazolást kell bemutatniuk.


    A rendelkezés mindenkire vonatkozik, a koronavírus ellen teljesen beoltott beutazókra is.  


    Szombat esti tájékoztatásában Sajid Javid hangsúlyozta: átmeneti intézkedésről van szó, amelyet a brit kormány az első lehetséges pillanatban visszavon.


    Az egészségügyi miniszter azzal indokolta a döntést, hogy egyre több koronavírus-fertőzéses eset kapcsolódik az utazáshoz.


    Kiemelte Nigériát, amely szavai szerint Dél-Afrika után a második a koronavírus nemrég azonosított, a korábbi változatokhoz képest jelentős mutációkat tartalmazó omikron variánsának előfordulási gyakorisága szempontjából.


    Sajid Javid elmondta: Angliában eddig 27 olyan koronavírus-fertőzést izoláltak, amelyet az omikron változat okozott, és az elmúlt napokban kiderült, hogy számos esetben a “Nigériával fennálló utazási kapcsolatokhoz köthetők” az angliai omikron-előfordulások.


    A brit kormány ezért hétfőtől a koronavírus-fertőzés szempontjából legkockázatosabbnak tartott országok vörös listájára helyezi Nigériát.


    A vörös kategóriás országokból csak a brit és az ír állampolgárok, illetve az Egyesült Királyságban letelepedési engedéllyel élő külföldiek utazhatnak be Angliába, és érkezésük után nekik is tizenegy éjszakát kijelölt, őrzött karanténszállodákban kell tölteniük saját költségükön.  


    A brit kormány kéthavi szünet után teszi ismét kötelezővé a koronavírus-tesztek elvégzését az angliai utazás megkezdése előtt, ez a kötelezettség ugyanis október 4-én megszűnt.

READ  A Future Health Biobank ingyenes Covid-19 teszttel segíti a kismamákat


    E hét eleje óta kötelező PCR-tesztek elvégzése az angliai érkezés után is, és a negatív teszteredmény megérkezéséig a beutazóknak tartózkodási helyükön elkülönítésben kell maradniuk.


    A teljesen beoltott beutazók számára október végén szűnt meg az angliai érkezés után elvégzendő, kijelölt laboratóriumokba visszaküldendő PCR-koronavírusteszt kötelme, és ehelyett a jóval olcsóbb, néhány perc alatt eredményt mutató gyorsteszt elvégzése is elégséges volt.


    Ezt a könnyítést függesztette fel a brit kormány a november utolsó napján érvénybe lépett intézkedéssel.


    Az érkezés utáni PCR-tesztet a beutazóknak a brit kormány által jóváhagyott egészségügyi magánszolgáltatóktól kell megrendelniük, a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) ingyenes koronavírus-szűrési szolgáltatását beutazási célokra nem lehet használni.

Share

You may also like...