Menü Bezárás

A sikeres fejlesztés és tesztelés után elindul a lélegeztetőgép-gyártás Magyarországon

Megtekintette a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) fejlesztett lélegeztetőgép prototípusának gyártási üzemcsarnokát Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Budapesten.

    Palkovics László mérföldkőnek nevezte, hogy Magyarországon elindult a BME fejlesztette lélegeztetőgép gyártása, mert ezáltal  – mint mondta – csökkent az ország kiszolgáltatottsága. A koronavírus-járvány elején ugyanis külföldről kellett vásárolni a lélegeztetőgépeket – emlékeztetett.


    Kiváló teljesítmény – tette hozzá -, hogy két hónap alatt olyan eszköz készült el, amely alkalmazható a betegek kezelésében.


    A miniszter beszélt arról is, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium jelenleg 24 koronavírussal kapcsolatos projektet finanszíroz hárommilliárd forint értékben. Hamarosan létrejön egy nemzeti laboratórium is, amelyben vírusokkal foglalkoznak majd a szakemberek – tette hozzá.


    Kásler Miklós kiemelte, hogy a lélegeztetőgép világszínvonalú, mindent tud, amit az eddigi gépek, az elektronikája pedig további funkciók kiépítését is lehetővé teszi.
    Magyarországon jelenleg elegendő a lélegeztetőgépek száma, de nem lehet tudni, hogyan alakul a járványhelyzet a jövőben – mondta.


    Hozzátette, hogy sok országgal ellentétben a magyar kormány időben, megfelelő intézkedéseket hozott a járvány elleni védekezésért, ez látszik a fertőzöttek és a halottak SZÁMÁN is.


    Az eseményhez kapcsolódó sajtóanyag szerint a lélegeztetőgép prototípusát a BME készítette el, a gyártás feltételeit pedig egy állami vállalat, a BM Heros Zrt. teremtette meg. A speciális higiéniai és biztonsági feltételeket igénylő üzemcsarnokot öt hét alatt, mintegy 100 millió forintból alakították ki. A 450 négyzetméteres üzemrészben a tervek szerint naponta 10 lélegeztetőgép készülhet el.


    A szerelőtérbe csak szűrt levegő kerül, az eszközbe szennyeződés a levegő közvetítésével sem juthat be. A dolgozók csak védőfelszerelésben – munkavédelmi kapucnis overallban, cipővédő lábzsákban, szájmaszkban, védőszemüvegben és kesztyűben, zsilipajtón keresztül léphetnek be.

READ  Túl a teszteken! A Bosch fejlesztésével magukat parkolják le az autók


    A gépeket helyben tesztelik, amelynek során egy órán keresztül műtüdővel járatják őket.


    Az új fejlesztésű lélegeztetőgép a betegek kontrollált lélegeztetésén kívül alkalmas részleges légzéstámogatásra is, és megőrzi a beteg saját légzési aktivitását is. A készülék vezérlése bármilyen lélegeztetési program megvalósítására alkalmas.


    A készülékhez nem kell specifikus légzőkört használni, a szokványos, takarékos légzőkörökkel működtethető. Újdonsága, hogy a gép garantálja a légzéstérfogatot a légúti nyomások minimalizálásával, az áramlási görbe optimalizálásával – írták.