Karbon ára, vagy karbon lábnyom?

Az van, hogy sokkal, de sokkal korábbra terveztük ennek a zseniális szépségnek a bemutatását, de nem jött az ihlet...

A varázslat, az élmény, a csodálat jelen volt az első pillanattól, ám a múzsa is csak rácsodálkozott a Casio G-shock GG-B100-1AER modellre – ahelyett, hogy osztotta volna a csókot a homlokra…

Az első pillanat egyébként hamarabb jött el, mint a néhány het bemutatott G-Shock GBA800EL-4A példánynál – pedig ugyanakkor hoztuk el az One On One Kommunikációtól a két órát.
Hamarabb jött el, mivel az ügynökségnél, Peti a kezembe adta a csodát – az állam meg azonnal padlót fogott.

Hihetetlen, mennyire könnyű lett a GG-B100-1AER karóra!

Igen, értjük/értem, hogy karbon, de az óra súlya (92 gramm) mindent alulmúl.
A méretei alapján (55,4 × 53,1 × 19.3 mm.) jóval nehezebb eszközt várunk.

A tesztelés során több embernek is megmutattuk/megmutattam és mindenki rácsodálkozott a pihekönnyű karórára, amikor kézbe vehette.

A Casio G-Shock GG-B100-1AER viselése azonban nem csupán ezért kényelmes!
Ez az óra is megkapta azt a bizonyos – zseniális – csuklótámasztó kiegészítőt, amit a “Dzsí” újabb modelljei sajátjuknak tudhatnak.

Itt kell kiemelni, hogy az óraszíj is kapott egy hasznos kiegészítést, ‘minek eredményeként a bújtatóból nem csusszan ki könnyedén a “felesleges rész” .

A tesztelés során nem sokat hagytam pihenni a karórát.
Viseltem száraz időben, esőben, melegben, hidegben, szélben, motorozás, bringázás, autóvezetés, sőt LED-fal építés/bontás, (többszáz méternyi) optikai kábel le/feltekerése, onboard kamerák autóba szerelése, üzemeltetése közben és soha nem volt útban.
Egyetlen pillanaig sem éreztem, hogy zavarna!

Természetesen volt olyan, hogy az óra odaverődött ennek-annak, de soha nem figyeltem erre, soha nem kezdtem aggódva lesni, lett-e valami baja, mivel a karbon tokozás csak könnyített az eszközön, a masszivitásán, starpabírásán nem változtatott negatív irányban.

Sokan, sokaszor kérdezik; “mit lehet tesztelni egy órán?”

Hát, pont ezt!
Hogy milyen a viselése.
Hogy van-e olyan szitu, amikor kényelmetlen, vagy zavaró.

Jelentem, NINCS!

Aki óraÁtállít, az állítson “Bét” is! 🙂

Az óraátállítás nagy meló, ha az embernek több időmérője is van…
De egyáltalán nem meló, ha a Casio G-Shock GG-B100-1AER-t birtokolja, ugyanis ez a modell automatikusan beállítja magát az adott időzónához.
“Az óra képes Bluetooth kapcsolatot létesíteni okostelefonkkal ( IOS vagy Android rendszerű, ver 4.0 SMART Bluetooth képes modellekkel ). A pontos időt automatikusan a GSM rendszer pontos idejéhez szinkronizálja. Az óra beállításait a telefon keresztül is végrehajthatja.”
(Látjátok?! Pl., ezt is lehet tesztelni, mert nem minden G-Shock tudja…)

A tesztírásnál ekkorra szoktam teljesen belekavarodni saját gondolataimba…

Hol is vagyok?!

Az iránytű funkciónak köszönhetően azt gyorsan megtudjuk, merre van észak.
A magasságmérővel a tengerszinthez viszonyított magasságot (vagy mélységet) határozhatjuk meg. (Nem centiméter pontossággal, mert méterenként mutatja az adatot!)

Amennyiben fontos számunkra a légnyomás, vagy pontosan akarjuk tudni, hány lépést is tettünk meg éppen a nap folyamán, akkor a beépített barométer és a gyorsulásmérő adatai sietnek segítségünkre.
(Majdnem fontos 😀 megjegyezni, hogy utóbbi “csak” 😀 0-999999 lépésszám tartományban mér!)

Ha már mérünk, akkor természetesen az aktuális hőmérsékletet is leolvashatjuk a MudMaster kijelzőjéről.

Szóval, van mit tesztelni… 🙂

Nem emeltem ki az automatikus LED-LIGHT világítást, mert szerencsére ezt a funkciót is egyre több új G-Shock kapja meg a gyártótól.
(Részletek a tulajdonságoknál – később.)

És nem emeltem ki még több más funkciót sem, hisz’ mindent tudást megtaláltok majd a következő oldalon.

De, addig is!

Hogy is volt a címben?

Karbon ára?
Jöhetne itt – némi áthallással – egy gasztronómiai élmény is, de nézzük inkább, mennyibe kerül a Casio G-shock GG-B100-1AER modell?

Karbon lábnyom?
ÉN KÉREK ELNÉZÉST!!! 😀
(Egyben, ezúton is köszönöm Aranyi Péternek az ötletet!)

A CIKKNEK MÉG NINCS VÉGE!
LAPOZZ A KÖVETKEZŐ OLDALRA!

Kapcsolódó bejegyzések