A Z3 sokáig bírja

A nyár közepén érkezett hozzánk próbára az EVOLVEO StrongPhone Z3 készülék – hogy valódi melós körülmények (LEDfal építés/üzemeltetés/bontás, utazás, kamion ki-/bepakolás) között teszteljük.

A strapatelefon könnyebb, mint az eddig próbált hasonló masszívitással bíró eszközök – ezt állapítottuk meg a csomagolásból kivéve elsőként.

Kialakítása egyébként “tipikus strapatelefonos”.

A Z3 igazi melósteló.
Itt nem az számít, hogy mit tud a kamera, vagy mekkora a kijelző, esetleg mennyire érzékeny az érintőképernyő. Az EVOLVEO StrongPhone Z3-nak nincs is érintőképernyője!
Ennél a készüléknél az számít, hogy ha kiesik a zsebből, leesik az állványról, akkor csak le kell porolni és tovább teszi a dolgát.

Ráadásul tökéletesen lehet vele telefonálni – hangszórója, mikrofonja maximálisan megfelelő.
Nem mellesleg a gyári tartozékként csatolható fülhallgató is nagy segítség a zajban.
Sőt, SMS-ezni is tudunk vele – a gombok kialakításának és méretének köszönhetően kicsi az esély az elgépelésre.
Továbbá, akár rádiót is hallgathatunk, illetve a készülék felső részén található zseblámpa is nagy segítségünkre lehet, ha este “elmeny az áram”. (Ráadásul alapból tudja a nezetközi SOS jelet közvetíteni – ha (mondjuk) épp’ fáramászás közben akadnánk el.

A telefon legnagyobb erénye azonban az akkumulátora.
Egyrészt mert elegendő energiával látja el akár a fentebb már említett zseblámpát is, másrészt pedig – tapasztalataink alapján – közel egy hétig is bírja a napi használat mellett.

Ennek fényében az EVOLVEO StrongPhone Z3 nem csupán melóba való!
Nyugodtan elindulhatunk vele egy többnapos túrára, vagy vadászni, horgászni is.

És ezeknél a tevékenységeknél nem is hiányzik sem az érintőképernyő, sem a világháló!

A telefonról minden további részletet (specifikációkat és ÁRAKAT IS) elolvashattok, ha IDE KATTINTOTOK!

Ja, és ne felejtsük!
Ez a készülék tökéletes lehet most, az új tanév kezdetekor is.
Mert strapabíró és a gyerekkel tudunk kommunikálni – ha kell.
Neki pedig sem a világhálóra, sem az érintőképernyőre nincs szüksége a suliban – vagy útközben az isi és az otthon között…

Kapcsolódó bejegyzések