Globális versenybe kapcsolja be Európát a ZalaZone járműipari tesztpálya

   A zalaegerszegi járműipari tesztpálya globális versenybe kapcsolja be Európát, hozzájárul a magyar kutató-fejlesztő tevékenységek bővüléséhez és munkahelyeket teremt – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán. 

    György László azt mondta, az Egyesült Államok, Kína és Európa versenyzik egymással, hogy ki tudja a legmodernebb technológiákat használni, Európában azonban kevés lehetőség van az önvezető és elektromos autók tesztelésére. A ZalaZONE járműipari tesztpálya azért fontos Európának, mert lehetőséget kínál ezekre a tesztekre – vélekedett.
    Kitért arra is, hogy ebben a térségben is vannak járműipari fejlesztések. Magyarországon például jelenleg tízezer járműipari fejlesztőmérnök van – tette hozzá.
   

 Ismertette, a 45 milliárd forintból megvalósuló tesztpálya Európa legnagyobb innovációs kutató-fejlesztő infrastruktúrája. Az első ütem átadásakor 150 multinacionális cég és hazai kutatóközpont jelezte kutatási és innovációs tevékenységgel kapcsolatos szándékát a tesztpályán – hangsúlyozta az államtitkár.
  

  György László az Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, a jövő az önvezető és kapcsolt autózásé, a balesetek tízből kilenc esetben ugyanis emberi mulasztás miatt történnek.
  

  Az emberek szkeptikusak a technológiákkal kapcsolatban, pedig azok szerinte sokkal nagyobb biztonságot adnak az utakon és nagyobb környezeti tudatosságra adnak lehetőséget – közölte.
  

  Hozzátette, ahhoz, hogy ezeket az autókat forgalomba lehessen helyezni, komoly teszteket kell végezni rajtuk.

Kapcsolódó bejegyzések