Elektromos, hibrid, plug-in – Ioniq-s autókat teszteltünk

A Hyundai Ioniq “sorozat” közül elsőként az elektromos modellt próbálhattam, majd jött a hibrid és a plug-in hibrid változat.

Ahhoz, hogy belemélyedjünk a tesztbe, először rendet kellene tenni a fejekben, hogy mitől elektromos, mitől hibrid és főleg mitől plug-in hibrid egy-egy ilyen modell.

A világhálót vettük segítségül…

Mi az az elektromos autó?

Az elektromos autó egy egy vagy több elektromos motor által hajtott közlekedési eszköz. A meghajtáshoz szükséges elektromos áramot akkumulátorban vagy más energiatároló eszközben viszi magával.

Hibrid autó

Olyan, elsődlegesen robbanómotoros jármű (többnyire benzines, de dízeles változatok is léteznek), amiben a hajtást elektromotor(ok) is segítik. Az autó egy kis kapacitású akkumulátorban tárolja a regeneratív fékezéskor termelt energiát, amit gyorsításkor vagy folyamatos haladáskor is fel tud használni az autó mozgatására. A hibrid autók egy része képes tisztán elektromos üzemben is menni néhány km-t, de van olyan modell is, amiben az elektromotorok csak a gyorsításhoz szükséges energiatöbbletet biztosítják.  A fogyasztás csökkenését ezek az autók a fékezéskor visszanyert energia újrahasznosításával érik el. Ezek az autók külső áramforrásból nem tölthetők, és az akkumulátoruk maximum néhány km-es tisztán elektromos meghajtáshoz tudnak elég energiát eltárolni.

Konnektoros (plug-in) hibrid

A hibridnél nagyobb akkumulátorral és külső töltési lehetőséggel felvértezett változat, ahol a tisztán elektromos hatótáv már 40-80 km-re nő. A fűtés vagy a hűtés bekapcsolásakor sokszor azonnal indul a belső égésű motor, hiszen az előző megoldáshoz hasonlóan az számít az elsődleges meghajtási formának. A kategória angol elnevezése (plug-in hibrid electric vehicle) alapján ezek az autók gyakran a PHEV jelölést kapják.

“Ioniq-s autókat teszteltünk”

A szójáték alapján több “megfejtést” is kreálhat az olvasó.
Lehetne akár ironikus is, de mi az ikonikusra gondoltunk.

Ikonikus Ionoq?

Igen, tuti, hogy egy mérföldkőnek nevezhető modellt alkottak a Hyundai mérnökei!

Formavilágában az elektromos autók szerelmesei vélik felfedezni a szintén történelmet író Toyota Prius modellt (Arról majd egy másik tesztben bővebben is.), ám az Ioniq sokkal szebb arcot formát kapott.
Kialakítását mások viszont például a Ford Mondeo (Bővebben szintén máskor.), vagy épp a Honda Civic (Hamarosan bővebben is.) modellekhez hasonlítják.

Mondjuk ezzel az erővel lehetne akár egy laposabb X5 is, de ne menjünk bele, hogy kire, mire hasonlít!

Foglalkozzunk inkább azzal, hogy a Hyundai Ioniq tervezésekor is a légellenállást vették alapul és a tervezők arra törekedtek, hogy azt minél kisebbre tudják faragni.
Az Ioniq családra is jellemző, hogy a teljesen elektromos modellnél nem találunk elől hűtőrácsot, illetve a plug-in modellnél sem teljes a homlok “áttörése”.
Ráadásul a szellőzés nyitható, vagy zárható –  három állás szerint.

A külső visszapillantó tükröknél is kapott a gép apróbb légterelő megoldásokat.
És igen, az Ioniq-nál sem csak dizájnelem az első LED-es nappali fényt, valamint a ködlámpát “rejtő” kialakítása a lökhárítónak.
Mint ahogyan az autó hátsó sarkainál kialakított kis él, vagy a “Honda Civicre hajazó” hátsó szélvédő és csomagtartótető kialakítása sem véletlen.

Ezek a finom trükkök mind-mind a kedvezőbb légellenállást és azzal a nagyobb hatótávolságot biztosítják.

Nyugati kényelem

Az ioniq-ba huppanva egy könnyen magunkra szabható vezetőüléssel találkozunk, ‘melynek ülésfűtése nagyon gyorsan és nagyon hatékonyan működik.
A kormány természetesen szintén fűthető, így a téli hidegben nem kell fagyoskodnunk szinte egy percig sem a reggeli induláskor.
Igen, azon sem kell csodálkoznunk, hogy a kormányról vezérelhetjük például a tempomatot, vagy a rádiót/médialejátszót is-

Az, ahogy a műszerfal köszönti a pilótát, vagy épp’ elköszön attól, látványos, szórakoztató és jó hangulatú.  😀

Ami számomra már az első próbakor is pozitív meglepetés volt, az a hátsó lábtér.
Simán elférek magam mögött a 180 pluszos magasságom mellett is!

A csomagtartóba is sokkal több minden fér be, mint amit az elektromos, hibrid, vagy plug-in autóktól megszokhattunk.
Az ugye nem nagy titok, hogy igen sok gyártó a padlóba, a hátsó ülések, valamint a csomagtartó alá rejti el az akkumulátor cellákat. Ezért is volt kissé – pozitív előjellel – meglepetés a viszonylag nagynak mondható csomagtér.

A specifikációkért, árajánlatért, egyéb információkért tessenek a megfelelő ikonra kattintani!

De, melyiket válasszam?

Oké, ebben mi nem tudunk segíteni, hisz nem tudjuk, milyen körülmények között is használnátok.

Annyit tudunk,. hogy számunkra, az agglomerációba való közlekedésre az elektromos, vagy a plug-in lenne a legmegfelelőbb.

De, miiéééélt? – kérdezné febil Ábel a reklámban.

Hát azért, mert ez a két modell ma még kaphat zöld rendszámot, amivel az ingyenes parkolás is megoldott a főváros szinte teljes területén.

És ha nem csak ez a szempont, akkor most még inkább a plug-in – de csak a hatótáv miatt…

 

Exkluzív Bburago Bugatti Type 59 teszt

Kapcsolódó bejegyzések