Tagged: Jimny

Elbújni nem lehet vele – de nem is akarsz

Nem is olyan régen már közöltünk egy rövidke élménybeszámolót a megújult Suzuki Jimny-ről.Azt megelőzően a korábbi modellről is olvashattatok már ITT, valamint ITT. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az igen nagy népszerűségnek örvendő...

Szemeddel látsz, szíveddel érzel

Korábban már idéztünk Zámbó Jimmytől a Suzuki Jimny kapcsán, aztán el is búcsúztattuk a teljesen újászületett gép elődjétől, hogy az elmúlt héten végre élesben is kipróbáltuk a kis vasgyúrót. Kezdjük az elején! Amikor megjelentek...

Jimnytől búcsúzunk

Nem-nem! Nem Zámbó Jimmytől búcsúzunk megkésve, hanem a korábban többször is kipróbált/tesztelt, zseniális Suzuki Jimnytől – amit néhány apróbb változtatással éppen húsz évig gyártott a japán márka. Igen gyártott, ugyanis a legfrisebb információk szerint...

Meghalt a király, éljen a király

Ismét egy beteg címmel kezdődik egy teszt. No, de mit lehet tenni, ha éppen január elején gyűrhettük a Suzuki Jimny tesztautót és ugyebár éppen január elején van a sokadik évfordulója, hogy Zámbó Jimmy, a...