Megkezdte az első teszteket egy külföldi megrendelő a zalaegerszegi járműipari próbapályán

A héten érkezett meg az első külföldi megrendelő, aki megkezdte a teszteléseket a Zalaegerszegen több mint 40 milliárd forintos beruházással épülő ZalaZone járműipari tesztpálya eddig elkészült elemein – közölte a létesítmény miniszteri biztosa pénteken a helyszínen. Vigh László elmondta: a megrendelő a több mint 2000 méteres kezelhetőségi, vagy más néven handling pályát, illetve a 300 méteres átmérőjű dinamikus körpályát vette igénybe autótesztjei alkalmával. Ezeknek a pályaelemeknek az építése még nem fejeződött be teljesen, de már a következő hetekre is vannak megrendelései az üzemeltetést végző Autóipari Próbapálya Zala (APZ) Kft.-nek –…


tovább

Egyre gyorsABBan töltve, egyre távolABB

Az úgy volt, hogy sok-sok évvel ezelőtt egy korábbi munkahelyem révén hozzájutottam egy rövidebb időre az első, “ABB-s” Nissan Leafhez. Akkoriban még  csak az istenhegyi úton található ősmagyar népnemzeti üzemanyagtöltő-állomáson lehetett elektromos autó gyorstöltővel találkozni. Jó néhány esztendő telt el, ám sajnos az ABB-s gyorstöltők eddig még nem terjedtek el olyan számban, mint amire sokan vágynak – az elektromos autók terjedésével egyenes arányban. Az elmúlt hónapokban aztán kapta- egy fülest Sulák Istvántól, miszerint az ABB néhány éve lecserélte a Leafet egy i3-as BMW-re és azt el is lehet kérni tesztre néhány…


tovább

Elektromos járművek és töltőhálózat tesztelésére indul kísérleti projekt Veszprémben

Elektromos járművek és töltőhálózat tesztelésére, valamint későbbi piaci bevezetésére indul kísérleti projekt Veszprémben – közölték a rendszer fejlesztői és üzemeltetői hétfőn Veszprémben sajtótájékoztatón. Csapó Balázs, a rendszert fejlesztő Servo Movement ügyvezetője elmondta: a projekt minden eleme kísérleti fázisban van, szeptember 17-től egy hónapon át ingyenes tesztüzemben kezd működni az elektromos hálózati elérések közösségi megosztása Veszprémben. Tesztelőik elektromos járművekkel – kerékpárokkal, kismotorokkal és rollerral – járják majd a várost, amelyekben az internetre kötött fedélzeti egységekkel kapnak visszajelzéseket a használatról. Az ügyvezető üzleti modelljükről szólva azt mondta: a későbbiekben terveik szerint “nagyon kis összegért”…


tovább

Az egyik német autógyár lesz az első ügyfél a zalaegerszegi járműipari tesztpályán

A zalaegerszegi járműipari tesztpályának csaknem egyharmada elkészült A tavalyi alapkőletétel után egy évvel 25-30 százalékban elkészült a zalaegerszegi járműipari tesztpálya, ahol ősszel egy német autógyár lesz az első ügyfél – közölte a létesítmény miniszteri biztosa szombaton a helyszínen. Vigh László fideszes országgyűlési képviselő a pálya első nyílt napján felidézte, hogy napra pontosan két évvel ezelőtt jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a zalaegerszegi tesztpálya építésének szándékát, éppen egy éve pedig letették az alapkövet is. A több elemében egyedülálló létesítmény mintegy 250 hektáros területen épül, a pályán önvezető járműveket is lehet majd tesztelni. A képviselő úgy…


tovább

Közösen használják majd a tesztpályát

Az önvezető járművek fejlesztéséről és teszteléséről aláírt szándéknyilatkozat további lendületet ad az együttműködésben részt vevő országok gazdaságainak – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azon a sajtótájékoztatón, ahol osztrák és szlovén kollégájával aláírta a megállapodást pénteken, Budapesten. Varga Mihály kiemelte: az együttműködés versenyelőnyt jelent a három ország számára, amelyek mindegyikének iparában jelentős súlyt képvisel a járműgyártás. A közös projektekkel a partnerek az intelligens mobilitási eszközök, az önvezető járművek fejlesztését, illetve ezek működéséhez szükséges kommunikációs és infrastruktúra kiépítését célozzák meg – jegyezte meg a tárcavezető. Az előrelépéshez szavai szerint szükség van arra a…


tovább

Az elektromos autózásé a jövő (1.)

Közeledik az év vége. Visszapillantunk néhány korábban tesztelt autóra/motorra, hogy ezzel ihletet kapjunk a ránk váró feladatokra… Bátran merem kijelenteni, hogy az elektromos autózásé a jövő! Főleg, ha a Nissan Leaf-et veszem alapul. Hogy mire is alapozom ezt a kijelentést éppen akkor, amikor több sajtóorgánumban is épp az elektromos autók ellen cikkeznek? Kezdjük az elején és menjünk egy kicsit vissza a múlta. Anno még akkor kipróbálhattam a legelső Nissan Leaf elektromos autót, amikor a hazai márkakereskedésekben még nem is láttak ilyen gépet az emberek. Történt ugyanis hosszú évekkel ezelőtt, hogy az…


tovább

Szuperzöld kékség

A Kia Soul EV járt nálam, igyekeztem maximálisan ki is használni a zöld rendszám nyújtotta előnyöket több-kevesebb sikerrel. Kaptam már máskor is lehetőséget elektromos autót vezetni. Első alkalommal egy BMW i3 volt a tesztalany, igaz csak néhány kilométer megtételéig. Második alkalommal, hosszabb időre kaptam meg egy Nissan e-NV200-at, de valahogy egyik sem győzött meg az elektromobilitás szépségeiről. Eddig a pillanatig! Az elektromos autózás nagyon gyerekcipőben jár még itthon, autókból sincs túl nagy a a választék. Vegyes érzelmekkel vettem át az autót, mert amennyi előnye, legalább annyi hátránya is van az…


tovább