Egyre gyorsABBan töltve, egyre távolABB

Az úgy volt, hogy sok-sok évvel ezelőtt egy korábbi munkahelyem révén hozzájutottam egy rövidebb időre az első, “ABB-s” Nissan Leafhez.

Akkoriban még  csak az istenhegyi úton található ősmagyar népnemzeti üzemanyagtöltő-állomáson lehetett elektromos autó gyorstöltővel találkozni.

Jó néhány esztendő telt el, ám sajnos az ABB-s gyorstöltők eddig még nem terjedtek el olyan számban, mint amire sokan vágynak – az elektromos autók terjedésével egyenes arányban.

Az elmúlt hónapokban aztán kapta- egy fülest Sulák Istvántól, miszerint az ABB néhány éve lecserélte a Leafet egy i3-as BMW-re és azt el is lehet kérni tesztre néhány napra, hogy kipróbáljuk a gyorsöltők működését használhatóságát

Felvettem hát a kapcsolatot az ABB-vel és igen gyorsan sikerült is időpontot egyeztetni az elmúlt hétre, hogy indulhasson a próba.

Az autó átvételekor találkoztam először az i3-assal közelebbről.
Miután olvasóinkat mélységesen megveti a BMW Magyarország “pilyár osztálya”, így gépeikről nem tudunk beszámolni…

A kis műanyag, újrahasznosított, nem igazán minőségi illesztésekkel bíró elektromos autócskáról nem is fogunk ezúttal sem bőven értekezni.
Legyen elég annyi, hogy az ABB választása azért esett erre a lízingelés megkezdésekor, mert egy újabb típusú töltőfej és elődjénél nagyobb akkumulátor-kapacitás, valamint hatótáv állt rendelkezésre ezzel.

Ellenben a töltőkről.

Az ABB-s gyorsöltőkről, melyekről az alábbi listát kaptuk.

 –          Budapest, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. Terminál parkolója

–          Budapest, 1012, Lovas út (kártyával használható)

–          Budapest, 1013, Várkert Bazár

–          Budapest, 1087, Hungária krt. 28. (Lidl)

–          Budapest, 1161, János utca 196. (Lidl)

–          Budapest, 1086, Teleki László tér 1. (Lidl)

–          Tatabánya, Delphi telephely

Sajnos, mint látható, van olyan, amit csak kártyával lehet megközelíteni, használni, illetve a várkert mélygarázsában “természetesen” kifizettetik a töltés alatti “parkolást” – nem olcsón – így ezek biztosan kimaradnak a próbából – gondoltam

A tatabányai töltőre viszont nagyon kíváncsi voltam, mert egyrészt érdekelt, mennyit fogyaszt addig a műanyag kisautó, másrészt ugye mégiscsak úgy kell tesztelni a töltést, hogy ne csupán pár kilowattot lehessen az akkuba tölteni.
Szerencsémre éppen a tesztidőszakra érkezett egy meghívó a Bridgestone tatabányai gyárába, amit így azonnal el is fogadtam…

De – ahogy szoktuk – ne rohanjunk ennyire előre!

Az autóval először a Ferenc körútra a Setcomp órabolthoz mentem, majd onnan belvárosba, a bulinegyedbe indultam egy sajtótájékoztatóra, annak végeztével pedig a “fóti ócseny” parkolóban  futottam össze Lacival, hogy megpróbáljam megszerettetni vele az elektromos autózást is (A hibridért már rajong…), de a műanyag kisautó nem győzte meg – főleg miután megnézte, mennyi is az ára…

A belvárosi ingyen parkolást és a “Lacigyorstesztet” követően tipliztem is haza Bagra, így ekkor még elmaradt a gyorstöltő-teszt.

Ellenben megnéztem, otthon mennyi idő kellene a feltöltéshez.
Nos, az otthoni töltéshez ennél a gépnél is sok-sok óra szükséges…

Másnap jött el az ideje a tatabányai (környei) villámtöltő-látogatásnak.

Reggel úgy indultam Bagról, hogy a Hungária körúton még beleférjen egy töltés.

A töltőhöz érve nem találkoztam más elektromos autóssal, viszont rászántam azt az időt, amikor már nem gyorstölt a szerkezet – 75 százalék fölött.

Természetesen az ABB-s gyorstöltőt is tök egyszerűen lehet csatlakoztatni az autóhoz – csak a megfelelő áramerősséget és töltőfejet kell kiválasztani – és az áram elindításához sem kell atomfizikus doktori – köszönhetően a tényleg informatív információs kijelzőnek.

A teljes töltés után jöhetett a hosszabb autózás a környei Bridgestone-hoz.

Mivel volt még vagy 20 percnyi időm a sajttáj kezdéséig, megálltam Tatabányán a töltőnél, ahol a gyorstöltésnek köszönhetően tényleg nagyon hamar, alig 12 perc alatt fel is lett töltve az akkumulátor 75 százalékra.

Irány a sajttáj

Vége a rendezvénynek, irány haza, de előtte még egy alig 10 perces töltés, hogy több mint 75 százalékon legyen a “tank”.

Hazafelé a XVI. kerületben található töltőt is meglátogattam, ahol azt tapasztaltam, hogy csak a BMW-s fej volt használható…

“A XVI. kerületben található LIDL-nél a másik két töltőfejet megrongálták/megrongálódott ezért életbiztonsági szempontból szervizeseink ideiglenesen szoftveresen is meg így ’hardveresen’ is lezárták. Mivel ez nem garanciális meghibásodás, ezért a LIDL feladata a töltőfej cseréjének elindítása/költségviselése, mi a magyar ABB természetesen megtudja csinálni a cserét amennyiben a LIDL megrendeli azt” –  érkezett a válasz az ABB-nek feltett kérdésemre.

Másnap megpróbáltam a lehetetlen és egy Artistry sajttájon próbáltam szépülni, a III. kerületben, de az sem segített rajtam, majd tipli haza, hogy aztán délután még egy Újpest-Kelenföld útvonalon segítsek Zoli kollégának ellogisztikázni egy hangfalat.

Kelenföldről tuti nem értem volna már újra vissza Bagra, hisz előtte még Pécelre is be Kellett ugranom Peti kollégáért, éppen ezért jöhetett a teleki László téri töltő tesztelése is.

Nos, itt állt egy másik autó is a kútnál, így amikor odaértem és csatlakoztattam a kissé rövidebbnek tűnő töltőkábelt az autóhoz, majd indítottam volna az ampereket, az alábbi jelzést kaptam a töltőtől.

“A VIII. kerületben tapasztalt helyzet teljesen normális. Egyszerre egy DC csatlakozón keresztül lehet tölteni mivel a két töltőfej ugyanazon teljesítményelektronikát használja. (Ez minden villámtöltőnél így van). Ezért is fontos az, hogyha valaki elérte a kb 80%-os töltést ne hagyja fent az autóját a töltőn mert ekkor már csak ’foglalja’ a helyet másik elől a lassú ’csepegtetett’ töltési teljesítménnyel. Viszont az egyedülálló az ABB villámtöltőinél, hogy amennyiben egy Chademo-s autó épp tölt és egy CCS-es autó odaérkezik, felcsatlakoztatja a csatlakozót a kocsira és rányom a startra akkor akár nyugodtan elmehet onnan mert ahogy a Chademo-s fejet lehúzzák automatikusan elkezd tölteni a CCS-en keresztül. Ez teljesen egyedülálló” – érkezett az újabb kérdésemre a válasz az ABB-től.
És azt se felejtsük el, hogy lassan ideje lenne az elektromos hálózatokat is “ápdételni” az egyre terjedő e-töltők igényeihez…

A másik autós volt annyira korrekt hogy betartotta az elektromos autósok iratlan etikai kódexét és nyolcvan százalékos töltöttségnél már állt is tovább, igy az amperek elkezdtek a nálam lévő kisautóba vándorolni.

És, igen a gyorstöltő itt is gyorsan dolgozott, és újabb 30 perc elteltével már el is értük a 75 százalékot és indulhattam tovább.

Egyrészt mert Peti várt rám, másrészt pedig megérkezett egy újabb e-autós és én is megpróbáltam kulturált e-autósként viselkedni.

A pár nap alatt sikerült négy ABB gyorstöltőt is letesztelni és bátran kijelenthető, hogy ezek elterjedése nagyban meggyorsítaná az elektromos autók, furgonok, teherautók, buszok számának növekedését.

Persze, ahhoz az kellene, hogy az autópályák, főutak melletti üzemanyagtöltőkön, valamint a nagyobb városokban  is legyenek ABB gyorstöltők  –  illetve az elektromos gépjárművek biztosan tudjanak 350, 400 kilométeres hatótávot – nagyobb sebességnél is…

Az ABB mindenesetre nyitott a további fejlesztésekre…

‘Az ABB elsősorban mint termék árulja a villámtöltőket beüzemeléssel együtt. Telepítést is tudunk viszont azt már alvállalkozóval végeztetjük el” – kaptuk a választ a telepítésekkel kapcsolatban feltett kérdésünkre.

Addig is, egyre gyorsABBan töltve, egyre távolABB.

A Fortune magazin az első tíz közé sorolta az ABB-t

Megosztás


Kapcsolódó bejegyzések