Nem is olyan PiCi az a 125 köbcenti! – Honda PCX125 teszt

Amikor megérkezett az e-mail, hogy bekerült a tesztmotorok sorába a Honda PCX125, azonnal jelentkeztem.
Egyrészt mert kedvelem a nagytestű robogókat, másrészt, mert nagyon kíváncsi voltam arra, hogy mire is elég a 125 köbcenti.

Aztán, amikor kiderült, hogy épp az idei Sziget Fesztivál nyitónapján hozhatom el a gépet, azonnal eszembe jutott, hogy egy évvel korábban milyen nagy segítség is volt a  Honda CRF250RLA.
(Már itt a szösszenetem elején kiemelem, hogy a 2019-es sziget ideje alatt is szívesen tesztelek egy épp’ aktuális honda motorkerékpárt!)

Szóval Sziget nyitónap és PCX125.

Kicsit később érkeztem a Honda Szallarbeck kereskedésbe a tesztgépért, mint terveztem, de nem voltam késésben.
Jól megrakott fotóstáskával indultam, így a forgalmi és az indítókulcs átvételét követően az volt az első, hogy megnézzem, el tudom-e pakolni az ülések alatti tárolóba a táskámat.
Simán elnyelte, sőt még az aktuális tesztmotor kikötésére szolgáló lánc és a magammal vitt pulóver is kényelmesen elfért.

Majd később még sokkal több minden is…
Ráadásul ott van még a szintén nagyon ötletes és jól használható italtartó is.

Indulás hát a Szigetre

Az Üllői út – Könyves Kálmán körút – Lágymányosi híd – budai alsó rakpart útvonalon közelítettem meg az Óudai szigetet és már ekkor biztos voltam abban, hogy ez a 125 köbcentis masina kiválló alternatíva a nyaranta (“tavaszanta” és “őszente”) megbénuló fővárosi közlekedés minél gyorsabb áthidalására.

Könnyedén elfér a kocsisorok között, könnyű, nagyon jól egyensúlyozható, megtartható masina.
Ereje bőven elegendő a városi közlekedéshez.
Sőt, akár még játszhatunk némi gyorsulásosdit is a lámpáknál kilőve. Ezt azonban kezeljük nagyon a helyén, mert nem erőgép!

Oké, nagytesű, 125-ös robogó tökéletes a városban.
De mi lesz ha elhagyjuk a lakott terület vége táblát?! – kérdezhetitek joggal.

A Szigetről valamikor az éjszaka közepén indultam Bagra.
Egyrészt, mivel le van ilyenkor zárva az Óbudai sziget környéke és a “H hídról” csak a Margit híd felé engedik a rakpartra az autókat, motorokat, arra indultam.
Másrészt eszembe sem jutott, hogy az M0-son, vagy az M3-ason motorozzak haza.

Szóval, Margit híd – körút – Kerepesi út… Majd tovább a 3-ason, Cinkota – Kerepes – Gödöllő…
Nos ezen az útvonalon a lakott területet elhagyva sikerült 94-gyel is suhannom a nyári éjszakában.
Tuti, hogy a nyári éjek asszonya is megirigyelte utazásomat.

🙂

Szóval a Kerepes és Gödöllő közötti szakaszon találhatü igen jelentős emelkedőt is simán abszolváálta 90-nel a 125 köbcentis PCX.
Annak ellenére is, hogy bizony a súlyom 100+…
Mindezt úgy, hogy a szél nem vágott a pofámba – köszönhetően az első plexinek – , de annak ellenére sem fáztak piszkafa lábaim, hogy rövidnadrágban ültem a gépen és a térdvédő alatt felett ki-ki lógtak azok.

Tehát a teljesítmény elegendő, a szélvédelem pedig tökéletes.

Szóval, engem meggyőzött és a mocin ülve mosolyogtam, akár egy gyermek.

Aki nem ilyed meg a saját árnyékától.

Műszaki adatok

Motor

Furat × löket (mm)

52,4 x 57,9

Keverékképzés

PGM-FI elektronikus üzemanyag-befecskendező

Kompresszióviszony

0.4590277777777778

CO2-kibocsátás

48

Összlökettérfogat (cm3)

125

Motortípus

Egyhengeres, folyadékhűtésű, SOHC-vezérlésű, négyütemű, kétszelepes

Teljesítmény

9 kW/8500 f./perc

Forgatónyomaték

11,8 Nm/5000 f./perc

Olajmennyiség (liter)

0.9

Indítás

Önindító

Váz és futómű

Első fék

Két 220 mm átmérőjű tárcsa, radiálisan rögzített, 2 dugattyús féknyergek, ABS

Hátsó fék

130 mm átmérőjű dobfék

Első felfüggesztés

31 mm-es csúszószár-átmérőjű teleszkópvilla, 89 mm-es rugóúttal

Hátsó felfüggesztés

Alumínium lengővilla, kétoldali rugóstag 84 mm-es rugóúttal

Első abroncs

100/80 R14M/C (48P)

Hátsó abroncs

120/70 R14M/C (61P)

Felni elöl

14M/C X MT2,15 nyolcágú, öntött alumíniumfelni

Felni hátul

14M/C X MT3,50 nyolcágú, öntött alumíniumfelni

Méretek és tömeg

Akkumulátor típusa és kapacitása (VAh)

12 V/7 Ah (10H)

Villaszög

27°

Méretek (HxSzxM) (mm)

1923 x 745 x 1107

Alváztípus

Dupla bölcsős, acél csőváz

Üzemanyagtank kapacitás (liter)

8

Üzemanyag fogyasztás (liter)

2,1 l/100 km (Alapjárat-leállító Rendszer nélkül, WMTC szabvány szerint)

Szabad hasmagasság (mm)

137

Fényszóró

LED

Menetkész tömeg (kg)

130

Ülésmagasság (mm)

764

Utánfutás (mm)

86

Tengelytáv (mm)

1313

Erőátvitel

Tengelykapcsoló felépítése

Automatikus, röpsúlyos, száraz

Végáttétel

10.65

Sebességváltó típusa

V-szíjas

Műszerek és elektronika

Hátsó lámpa

LED

Igazi szerelem! Lehet, hogy van ilyen? – CB1000RA

Megosztás


Kapcsolódó bejegyzések